Tanítvánnyá tenni minden népet

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Ünnepi zárómisével ért szombaton véget a 36. Csíksomlyói Ifjúsági Találkozó, a több száz részt vevő fiatalt Urbán Erik, a kegytemplom templomigazgatója az ötnapos együttlét után elégedetten – és egyben feladatot bízva rájuk – küldte vissza hajlékaikba. „Tőletek függ, hogy milyen lesz a jövő Erdélye. Jézus Krisztus számít rátok, nélkületek nem akar ennek a népnek reményteljes jövőt adni” – foglalta beszédébe.

Pinti Attila

2012. augusztus 19., 17:422012. augusztus 19., 17:42

2012. augusztus 19., 18:252012. augusztus 19., 18:25

A dévai Szent Ferenc Alapítvány csíksomlyói otthonának udvarán zajlott találkozón a lelki programok mellett játékokra, szórakozásra és koncertekre is sor került, a korábbi évekhez képest még közelebb hozva egymáshoz és Istenhez a jelenlévőket. A színes kínálat záróakkordjaként a ferences testvér a csíkszépvízi gyermekotthon fiataljaiból álló csoport zenés összeállítása által kísérte ünnepi szentmise keretében összegezte a szerzett tapasztalatokat és élményeket.

„Az öröm és félelem ellentmondásos érzése van most bennetek: öröm, mert jó volt együtt lenni, találkozni Krisztussal, és félelem, hogy mindez véget ért, és vissza kell térnetek a hétköznapokba. Azt azonban soha ne feledjétek, hogy a Megváltó nem hagy magatokra, hiszen nem csak a földi életben, de azután is veletek lesz, az idők végezetéig” – biztatta az ifjúságot Urbán Erik.

„Nem mehettek úgy haza, mint ahogy ide jöttetek. Hamarosan elválnak útjaink, de imádságban, lélekben együtt maradunk. Menjetek és tegyetek tanítvánnyá minden népet, így szól a missziós parancs” – tette hozzá a ferences testvér, megemlítve az együtt ültetett fákat is, melyek árnyékába évek múlva majd saját gyermekeikkel térhetnek vissza a résztvevők megpihenni és felidézni a Mária kertjében töltött napokat.

A rohanó, gondok súlyától roskadozó világban egymásra vagyunk utalva, de a nehéz időkben is teljesítenünk kell Isten ránk bízott feladatát: jobbá, szentebbé kell tennünk a környezetünket, amelyben élünk. Emellett viszont arra is oda kell figyelni, hogy a mindennapi élet bonyodalmain fennakadva ne csak a magunk erejére támaszkodjunk, hanem kérjük Isten segítségét, cselekedjünk, munkálkodjunk közösen – emelték ki a szentmisén felszólalók.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
Hirdetés
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

2026. augusztus 27., csütörtök

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi

Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.

Hetedik alkalommal dübörög a Csíkszentkirályi Roncsderbi
2026. augusztus 27., csütörtök

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására

Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.

Lesz támogatás, de hitelfelvétel is az utcák felújítására
Hirdetés