
Fotó: Balázs B. Árpád
Nagycsütörtököt ünneplik ma a római katolikusok, az oltáriszentség és az egyházi rend (papság) alapítását. Ezen az estén minden templomban szentmisével emlékeznek az utolsó vacsorára.
2014. április 17., 09:412014. április 17., 09:41
2014. április 17., 10:592014. április 17., 10:59
Az ünnepi szentmise elején, a glóriát követően elnémul az orgona, elhallgatnak a harangok. Azt tartják, ilyenkor Rómába mennek, hogy ott gyászolják Krisztust. A nagycsütörtöki szentmise sajátos szertartása a lábmosás. A főcelebráns úgy mossa meg a tizenkét kiválasztott lábát, ahogyan Jézus tette egykor az apostolokkal az utolsó vacsorán, amikor szeretetének végső jelét adta.
A szeretet Jézus tanításának igen fontos része volt, hiszen azt hirdette, hogy Isten a szeretet, és az Őt követők lesznek igazán istenfélő emberek. „Az egyház nagycsütörtökön szó szerint is próbálja véghezvinni azt, amit Jézus az utolsó vacsorán cselekedett. Ily módon a hívek szívébe is belevésődik, Jézus nem diktátoroknak akart bennünket, hanem hogy mindannyian a szeretet szolgálatában teljesítsük ki életünket, szeretve Istent és embertársainkat” – figyelmeztetett korábban Tamás József püspök.
Az utolsó vacsora után Jézust elfogták. Erre emlékezve az egyház nem mutat be szentmisét egészen a húsvéti vigíliáig (nagyszombat estig). Jézus elfogatásnak és ruháitól való megfosztásának a szimbóluma a nagycsütörtöki szentmise végén az oltárfosztás, amikor is eltávolítotják az oltár minden díszét, és a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoznak a templomból. Ezzel kezdetét veszi a Jézus szenvedésére való emlékezés.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!