
Fotó: Veres Nándor
Az EMNP államfőjelöltjének választási programjával ismerkedhettek meg a csíkiak vasárnap este. A csíkszeredai városházán tartott lakossági fórum az elnökjelölt székelyföldi kampánykörútjának második állomása volt.
2014. október 20., 09:352014. október 20., 09:35
2014. október 20., 09:362014. október 20., 09:36
„Romániát a történelmi régiók szövetségévé szeretnénk átalakítani, három nagy régióval: Erdély, Moldva és Dél-Románia régiókkal. Erdélyen belül pedig öt kisebb régióval, az egyik az Autonóm Történelmi Székelyföld lenne” – osztotta meg elképzeléseiket Szilágyi Zsolt. A föderális Romániában a régiók adójuk egyharmadát juttatnák Bukarestnek, kétharmada pedig helyi, illetve regionális szinten maradna.
„Erdélynek önálló parlamentje lenne és a regionális tanácsok vezetnék a régiókat. Az általunk javasolt elképzelések szerint Bukarest foglalkozna a monetáris politikával, azaz a pénzkibocsátással, a külüggyel, hadüggyel, valamint a biztonságpolitikával, minden más pedig a történelmi régiók kompetenciájába tartozna: ilyen például a tanügy, a szociális ügyek, az egészségügy, az infrastruktúra-fejlesztés, az egyházakkal való viszony, illetve a kultúra” – sorolta az államfőjelölt.
A vasárnap esti rendezvényen Szilágyi Zsolt jelöléséről beszélt Toró T. Tibor, az EMNP elnöke is, az atuonómia-mozgalom helyzetét pedig Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke vázolta.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!