
Fotó: Veres Nándor
Szent András napját november 30-án ünnepli a keresztény egyház. A gyimesfelsőloki plébániatemplom védőszentjének búcsúját szerdán tartják.
2016. november 29., 22:452016. november 29., 22:45
A szentmise délelőtt 11 órakor kezdődik, amelynek ünnepi szónoka Kovács Sándor kolozsvári főesperes, plébános lesz – számolt be érdeklődésünkre Vass Nimród István, a gyimesfelsőloki plébános. Mint ismeretes, főegyházmegyénkben emellett a szentegyházasfalvi és futásfalvi plébániatemplomok védőszentje is Szent András.
Szent András apostol Szent Péter bátyja volt, egyike Jézus tizenkét tanítványának. A Mester elsőként őt hívta el, András azonnal követője lett, majd megtérítette bátyját, a későbbi Péter apostolt. András korábban halászként Keresztelő Szent János tanítványa volt.
Az Arany legenda szerint András volt a szkíták térítője – innen eredeztethető magyar vonatkozása, hiszen a szkítákat a magyarok őseinek tartjuk. Valószínűleg ezért került rá a Magyar Szent Koronára, zománcképe a keresztpánton található, szemben Fülöp apostollal, aki Andrással együtt szintén a szkítáknál járt. Görögországban, Patrasban halt vértanúhalált Kr. u. 70-ben, a róla elnevezett andráskereszten.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!