
Fotó: Gecse Noémi
Kedden késő este elfogadta a kormány az egyetemisták ingyenes vasúti utazására vonatkozó rendelet alkalmazási normáit. Február elsejétől tehát ingyenesen utazhatnak vonattal az állami felsőoktatásban akkreditált egyetemeken tanuló hallgatók.
2017. február 02., 12:162017. február 02., 12:16
Az éjszaka leple alatt tevékenykedik a Grindeanu-kormány – legalábbis erre következtethettünk szerdán reggel, amikor kiderült, hogy a vasúttársaságokat február elsején, azaz szerda hajnalban értesítették az egyetemisták ingyenes vonatozásával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókról. Tették mindezt azután, hogy kedden késő este elfogadták a vonatkozó alkalmazási normákat.
A kormány január elején elfogadott sürgősségi rendelete kimondta, hogy februártól ingyen utazhatnak a vasúton a nappali tagozatos egyetemisták, az alkalmazási normák elfogadását azonban nem siették el – az utolsó pillanatban, kedden éjfél környékén hagyták jóvá az előzetesen nyilvánosságra hozott alkalmazási normákat, a vasúttársaságokat pedig az éjszaka folyamán értesítették az újításokról.
Dumitru Botezatu, a csíkszeredai vasútállomás személyszállításért felelős vezetője megkeresésünkre elmondta, éjfél előtt érkeztek hozzájuk az első információk, majd hajnali öt óra körül további pontosításokat kaptak. A határozat megjelent a február elsejei Hivatalos Közlönyben, a felsőoktatási intézményeket azonban továbbra sem tájékoztatták a változtatásokról.
A kedvezményről
A kormány január 31-i ülésén elfogadott, idei 42-es számú kormányhatározat alapján február elsejétől az akkreditált romániai felsőoktatási intézményekben tanuló nappali tagozatos hallgatók bármilyen belföldi vonatjáraton egész évben, távolságtól függetlenül ingyenesen utazhatnak, de csakis másodosztályon. A vasúttársaságok fogják kiállítani az ingyenes utazási igazolványokat és jegyeket: ezeket a jegypénztáraknál és a vasúti személyzet képviselőinél is igényelhetik a jogosultak. A 2017–2018-as tanév kezdetéig az egyetemistáknak kedvezményt biztosító vasúti igazolvány (amit jelenleg használnak) és a személyazonossági igazolvány felmutatásával igényelhetik az ingyenes utazásra feljogosító új igazolványokat, illetve az ingyenes jegyeket.
Középiskolásokat is érintő intézkedés
Az alkalmazási módszertan arra is kitér, hogy a közoktatásban tanuló diákok – beleértve a gimnáziumok és a szakiskolák diákjait – 50 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a belföldi vonatjáratok másodosztályán, illetve féláron vásárolhatnak havi bérletet, amelyet a 300 kilométernél rövidebb útvonalakon lehet felhasználni. A jegyeket az utazási igazolvány, az ellenőrző, a 14 évnél idősebbek esetében pedig a személyi igazolvány felmutatásával lehet kiváltani. A kedvezményeket a hallgatók és a diákok is egész évben igénybe vehetik, nem csak a tanév során.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!