Sokszínű a Caritas

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Bemutatták a Sokszínű Caritas 2014-es kiadványát a Gyulafehérvári Caritas csíkszeredai székhelyén, ugyanakkor a civil szervezet munkatársai beszámoltak ez évi tevékenységeikről, terveikről.

Barabás Hajnal

2014. július 23., 17:392014. július 23., 17:39

2014. július 23., 17:502014. július 23., 17:50

A Gyulafehérvári Caritas programjait, szociális szolgáltatásait ismerteti a Sokszínű Caritas 2014 című kiadvány. A füzetben számadatokkal is szolgálnak tevékenységeikről, továbbá a Caritas különböző központjainak, székhelyeinek, a programkoordinátorainak elérhetőségei is helyet kaptak benne.

Szerteágazó szolgáltatások

„A Gyulafehérvári Caritasnak a szolgáltatásain keresztül az a célja, hogy valamilyen módon színt vigyen az ellátottak életébe” – mondta Ludescher László, a Gyulafehérvári Caritas szociális ágazatának igazgatója. Hozzátette: azért is sokszínűnek tartják a Caritast, mert szerteágazók szolgáltatásaik és sokoldalúak a programjaik.

Hargita megye az élen

Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szocális és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság vezetője szerint a civil szervezetek és ilyenformán a Caritas feladata is, hogy kiegészítse az állami ellátó rendszert, új ötletekkel, új szolgáltatásokkal bővítsék tevékenységét. Hozzátette, Hargita megye élen jár a szociális szolgáltatások terén. Ezt a nézetet osztotta Péter György, a Gyulafehérvári Caritas szociomedikális ágazatának igazgatója is, aki elmondta, országszinten Hargita megyének van a legátfogóbb szociális hálója. „Év elején arról cikkeztek az újságok is, hogy idén kevesebb pénzt hagyott jóvá a kormány szociális szolgáltatásokra. A hiányt többek között a helyi önkormányzatok és a megyei tanács finanszírozásával pótoltuk” – ismertette az igazgató.

Hat programot támogattak

Hargita Megye Tanácsa idén 685 760 lejt fordított a Caritas hat programjára. Borboly Csaba megyei tanácselnök úgy nyilatkozott, hogy bár idén kevesebb pénzből gazdálkodhat a megye, azt szeretnék, hogy az ellátás minősége ne csorbuljon. „Keressünk még hatékonyabb, még egyszerűbb, az ellátottakat kiszolgáló megoldást. Ilyen szempontból az önszerveződéseket látjuk a leghatékonyabban működő eszköznek. A helyi választottak részéről az a hozzáállás látható, hogy nem a cirkusznak a lehetőségét, nem a cirkusz generálását keresték, vagy keresik, hanem megoldásokat. A szívós helyi munka az, ami látszik” – fogalmazott Borboly.

Folyamatban lévő tervek

A csíkszeredai Szent Ágoston-plébániához tartozó régi kápolnát szeretnék átalakíttatni egy-két éven belül rehabilitációs, foglalkoztató központtá, ahol a Szent Ágoston Nappali Foglalkoztató Központ kapna helyet. A munkálatokra külföldről kaptak anyagi segítséget, jelenleg az építkezési engedélyek beszerzése van folyamatban. A gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon felújítására a munkaügyi minisztérium nyújtott támogatást. Székelyudvarhelyen szeptemberben adják át azt az épületet, amelyben 26 ágyas fektetőt rendeznek be gyógyíthatatlan betegek részére, vagy olyanok számára, akik mozgáskészségük fejlesztésére szorulnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés