SAPS: több előleget kapnak a gazdák

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Hamarosan kezdődik az egységes területalapú támogatások (SAPS) előlegének kifizetése az erre jogosult gazdák számára. Újdonság, hogy az eddigi évektől eltérően jóval több pénzt tehetnek zsebre előlegként az erre jogosultak. A pénzösszegeket legkorábban három hét múlva utalhatják, addig az adminisztratív előkészületek zajlanak.

Rédai Botond

2013. szeptember 05., 18:102013. szeptember 05., 18:10

2013. szeptember 05., 18:132013. szeptember 05., 18:13

„Egyszer sem fordult még elő, hogy míg az alaptámogatásból nem adunk előleget, addig a többi járulékos támogatásból fizetünk a gazdáknak” – tájékoztatott Haschi András. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökséghez (APIA) igazgatója elmondta, szakítottak az eddigi hagyományokkal: nem az alaptámogatást jelentő, hektáronkénti mintegy 107 euró felét utalják át októberben, hanem az agrárkörnyezeti gazdálkodási egyes és kettes csomagért – hektáronként 124 és 58 eurós –, valamint a kedvezőtlen adottságú területekért járó – hektáronként 107 eurós – támogatások hetvenöt százalékát fizetik ki. Az igazgató hangsúlyozta, a napokban zajlanak az adminisztratív előkészületek, ami azt jelenti, hogy a kérvényezők dokumentációit vizsgálják át, illetve elkészítik a kifizetési listákat, amelyeket az APIA bukaresti központjába küldenek majd. „Nagyon fontos tudni, csak azok kapnak előleget, akiknek rendben van az iratcsomójuk. Hosszas folyamatról van szó, naponta több száz személy kérvényét kell átnézzük” – említette az illetékes. Haschi azt is elmondta, az a mintegy 2500 gazda, akiknél helyszíni ellenőrzést végeznek, biztosan nem kap ebben az évben előleget. Hargita megyében ebben idén mintegy 32 ezer igénylést tettek le területalapú támogatásra.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson

A nemzeti ünnep alkalmából új keresztet szenteltek fel Gyergyószentmiklós keleti kijáratánál, a Both-vára aljában vasárnap. Az eseményen résztvevők az elődök hagyományát folytatva állítottak emléket, amelynek gondozását többen is magukra vállalták.

Keresztállítás a nemzeti ünnepen Gyergyószentmiklóson
2026. március 12., csütörtök

Újdonság Borszéken: ősztől elindulhat a térségi tömegközlekedés

Megérkeztek Borszékre azok az elektromos autóbuszok és kisbuszok, amelyek révén várhatóan már az ősztől elindulhat az újdonságnak számító városi és térségi tömegközlekedés a fürdővárosban és környékén.

Újdonság Borszéken: ősztől elindulhat a térségi tömegközlekedés
2026. március 10., kedd

Hétfőn rajtol az első gyergyói bábfesztivál

Első alkalommal szervezik meg a március 16-tól két teljes hetet felölelő fesztivált, a Gyergyói Bábos Heteket, amely előadásokkal, kiállításokkal, közösségi programokkal hozza közelebb a bábszínház világát a Gyergyói-medence közönségéhez.

Hétfőn rajtol az első gyergyói bábfesztivál
Hirdetés
2026. március 09., hétfő

Előadás a szabadságharc gyergyószentmiklósi eseményeiről

Gyergyóiak az 1848–1849-es forradalom és szabadságharcban címmel tart előadást március 10-én, kedden délután hat órától a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeumban B. Garda Dezső történész.

Előadás a szabadságharc gyergyószentmiklósi eseményeiről
2026. március 08., vasárnap

Gyergyószentmiklóson a kulturális intézmények még egy kis ideig albérletben maradnak

Négy évvel a kiköltözés után még mindig várat magára a város kulturális központjának újranyitása. Bár az energetikai korszerűsítés a finisbe ért, a belső terek teljes megújulásához további jelentős forrásokra és kivitelezési munkákra van szükség.

Gyergyószentmiklóson a kulturális intézmények még egy kis ideig albérletben maradnak
2026. március 07., szombat

Hogyan reagál az ingatlanpiac az adóemelésre? – videó

Noha például egy átlagos, kétszobás tömbházlakás értéke az elmúlt tíz évben többszörösére nőtt, mára az ingatlanok árai, valamint a bérleti díjak elértek egy olyan „plafont”, ami fölé már a vásárlók és a bérlők nem hajlandók menni.

Hogyan reagál az ingatlanpiac az adóemelésre? – videó
Hirdetés
2026. március 06., péntek

Kisbuszt vásárolt a HalVirág Bábszínház, új bemutatóra készül a társulat

Egyszerre két örömhírt is megosztott közönségével a gyergyószentmiklósi HalVirág Bábszínház: közösségi összefogásnak köszönhetően sikerült kisbuszt vásárolniuk, miközben szombaton új előadás premierje következik.

Kisbuszt vásárolt a HalVirág Bábszínház, új bemutatóra készül a társulat
2026. március 06., péntek

1868-ban elhelyezett időkapszula került elő a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyából

Megkezdődött a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyának felújítása. Csütörtökön leemelték a keresztet és a toronygombot, amelyből 158 év után előkerült az időkapszula – benne egy korabeli levéllel, pénzérmékkel és néhány meglepő tárggyal.

1868-ban elhelyezett időkapszula került elő a gyergyószentmiklósi Szent Miklós-templom tornyából
2026. március 05., csütörtök

Adókedvezmények Gyergyószentmiklóson: ismét érvénybe lépnek bizonyos könnyítések

Több mint kétszázhetven fogyatékkal élő gyergyószentmiklósi kapott adókedvezményeket 2025-ben. Miután minden ilyen kedvezményt megszüntetett a kormány, most újra számíthatnak könnyítésekre. Így az 50 vagy 100 évnél idősebb lakások tulajdonosai is.

Adókedvezmények Gyergyószentmiklóson: ismét érvénybe lépnek bizonyos könnyítések
Hirdetés