Lassan két hete, hogy elkezdődött az idei évre vonatkozó területalapú támogatások (SAPS) előlegének folyósítása. Hargita megyében mintegy 28 ezer gazdát fizetnek ki ez alkalommal.
2012. október 25., 14:542012. október 25., 14:54
2012. november 20., 13:382012. november 20., 13:38
Mint azt Haschi Andrástól, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) igazgatójától megtudtuk, november elsejéig minden erre jogosult gazda megkapja a hektáronkénti 54 eurós előleget. A támogatás összeg felső határa egyébként egy hektárra 119,66 euró, a folyósított összeg viszont, az igényelt területek nagysága miatt néhány euróval kevesebb lesz. Haschi András tájékoztatási szerint az említett előlegből körülbelül 28 ezer gazda részesül. Kivételt képeznek ez alól az ellenőrzés alá esők.
Az APIA megyei igazgatója azt is elmondta, a tervek szerint november folyamán teljes mértékben kifizetik az agrárkörnyezeti támogatás egyes és kettes csomagját is, ez hektáronként 124 és 58 eurót jelent. Ugyanakkor szintén novemberben a gazdák a kedvezőtlen adottságú területekért járó hektáronkénti 107 eurót is megkapják.
Hargita megyében erre az évre összesen 30 500 igénylést tettek le területalapú támogatásra, 195 ezer hektárra. Haschi azt is elmondta, az elmúlt években a SAPS részét képező nemzeti kiegészítő támogatásról egyelőre semmit nem lehet tudni, a kormány ugyanis még nem hozott nyilvánosságra ezzel kapcsolatos rendeletet. A számítások szerint a megyébe a SAPS-juttatások során összesen mintegy 45 millió euró fog érkezni.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
Készül az új évadra a Figura Stúdió Színház: hat premiert terveznek, miközben tíz korábbi előadás is műsoron marad. A gyergyószentmiklósi társulat az iskolásokat is megcélozza új osztálytermi bérletével, és több fesztiválon is fellép az évad során.
Gombák, gyógynövények, méz, sajtok, vadak és hegyi patakokból kifogható halak, fűszerek, erdei gyümölcsök lesznek a középpontban az augusztus 28–29-én sorra kerülő Erdő Kincsei Fesztiválon Gyergyószentmiklóson.
Várja a gyerekeket és felnőtteket a Mozdulj Gyergyó! négynapos eseménysorozata, amelyen a sportágválasztótól az ökölvíváson, hokin és labdarúgáson át a közösségi programokig számos mozgásforma és kísérőrendezvény kap helyet Gyergyószentmiklóson.
Két maroshévízi férfit azonosítottak és tartóztattak le a rendőrök, miután a gyanú szerint megtámadtak egy taxisofőrt, majd egyikük jogosítvány nélkül elhajtott a taxival. A járművet később egy Maroshévíz határában található erdős területen hagyták.
Négy napon át a lovas programoké, hagyományoké, sporté és közösségi élményeké lesz a főszerep. A több mint 120 programpontot kínáló Székelyföldi Lovas Ünnep idén először szekeres és lovas zarándoklattal kezdődik.
szóljon hozzá!