Fotó: Kristó Róbert
Szinte teljesen elkészült a gyimesfelsőloki ravatalozó. Szeptember 28-án áldják meg az épületet, addigra az előtte lévő tér rendezését befejezik.
2014. augusztus 05., 18:342014. augusztus 05., 18:34
2014. augusztus 05., 18:442014. augusztus 05., 18:44
Habár már a korábbi plébános is tervezte a gyimesfelsőloki ravatalozó megépítését, végül tavaly júniusban fogtak hozzá az épület kivitelezéséhez – tudtuk meg Vass Nimród Istvántól. A három évvel ezelőtt Gyimesfelsőlokra helyezett plébános elmondta, időbe telt a megfelelő helyszín megtalálása, mivel a templom közelében levő egyházi terület különböző okok miatt alkalmatlan volt az építkezésre. Emiatt kénytelenek voltak máshol telket vásárolni, s azt elcserélni egy, a templom szomszédságában lévővel.
Építkezés két részben
„Egy csíkszeredai cég végezte tavaly a munkálatokat, amellyel abban egyeztünk meg, hogy pirosba húzzák fel az épületet. Novemberre tető alá is került a ravatalozó. Idén folytatódott a munka, júniusban egy hidegségi cég látott hozzá a befejezéshez. Az épület most már 99 százalékban elkészült” – avatott be a plébános. Hozzátette, hátravan még a kerítés megépítése, a ravatalozó előtti tér rendezése és a vízelvezetők kialakítása. A ravatalozó előtti kapu szeptember elejére készül el, így még abban a hónapban (28-án) sor kerülhet a létesítmény megáldására.
Több mint 300 ezer lejes beruházás
A cserére szánt 7 áras telket hozzávetőleg 16 ezer lejért vásárolták meg, emellett 150 ezer lejbe került a tavalyi munkálat, és hasonló összeget szántak az idei megvalósításokra is – sorolta a kiadásokat Vass. Megjegyezte, a költségeket a helyiek egyházadójából, adományokból és Hargita Megye Tanácsának támogatásából fedezték.
Biztosítottak a higiéniai feltételek
A kereszt alakú épületben a két hidegkamra mellett illemhelyeket is kialakítottak, valamint a hívők rendelkezésére áll egy zárt és egy nyitott (egyenként 92 négyzetméteres) terem. A ravatalozó megépítése nemcsak az uniós elvárások miatt volt fontos. Itt biztosítva vannak a megfelelő higiéniai feltételek, így nem lesz szükség háztól vonulni a több kilométeres patakvölgyeken át a temetőig, amely közel háromezer katolikus hívő számára jelent segítséget – mutatott rá.
Belső felújítás a templomban
Két évvel korábban újították fel a gyimesfelsőloki római katolikus templom külső részét, az idei július 2-i papszentelésre pedig annak belső felújítását is megvalósították. A márciusban és áprilisban zajlott munkálatok hozzávetőleg 50 ezer lejbe kerültek, ezt teljesen a hívek egyházi adójából fizették. A beruházás magába foglalta a mennyezet megerősítését, a nyílászárók festését, a villanyhálózat cseréjét, a falak javítását, meszelését, illetve új fény- és hangtechnikai eszközök beszerzését is – foglalta össze a helyi plébános.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.
Hosszú ideig próbálták megmenteni annak a férfinek az életét, aki szombat este az István, a király koncert helyszínére menet rosszul lett, és végül elhunyt.
Mintha nem is lett volna több ezer ember a csíksomlyói hegynyeregben szombat este, olyan érintetlennek tűnik a terület.
A csíksomlyói nyeregben újra megelevenedett a rockopera, amely nemzedékek óta összeköt bennünket. Tízezrek énekelték együtt a dalokat, a fények és a himnuszok pillanatai pedig örökre beégtek az emlékezetbe.
Egyre többen érkeznek a nyeregbe, családok, több generáció. Sokan vannak, akik már a korábbi István, a király rockoperán is jelen voltak.
szóljon hozzá!