Pénzleosztás a településeknek zsarolással

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Rendkívüli ülésen döntött pénteken a Hargita megyei önkormányzat képviselő-testülete a jövedelemadóból és az általános forgalmi adóból a megyei önkormányzatnak jutó pénzösszeg leosztásáról a megye települései számára. Ezzel kapcsolatban zsarolást is emlegetett az elnök.

Kovács Attila

2013. március 08., 13:022013. március 08., 13:02

2013. március 10., 12:532013. március 10., 12:53

Mint Borboly Csaba, az önkormányzat elnöke a bevezetőben elmondta, összesen 19 millió lejről van szó, ez az a pénz, amelyet a Hargita megyei adófizetőktől fizettek be az államkasszába, és amelyet a közpénzügyi vezérigazgatóság utal át a megyének. Korrekt, fejlesztésorientált visszaosztás történik – vélte az elnök, mivel a településeknek pályázniuk kellett a megyei önkormányzatnál. Többnyire elkezdett beruházások folytatására, szükséges javítások elvégzésére fordítják ezeket az összegeket.

Csíkszereda összesen 750 ezer lejt kapott, a legtöbbet, 500 ezer lejt egy bentlakás építésére költhet, de jut elkerülő útra és a Márton Áron szoborcsoportra is. Csíkszentgyörgyön a csatornázás költségeire és uniós pályázatokhoz szükséges önrész biztosítására használhatják a pénzt. Két csíki községben, Dánfalván és Szentdomokoson a kultúrház tetőzete szorul sürgős javításokra, Csíkszentmártonban a csekefalvi utcára, Pálfalván pedig a csomortáni kultúrotthonra és a sportpályára költenek. Kászonaltízen és Rákoson iskolajavításra, Szentsimonban az ivóvízrendszer bővítésére, Szentimrén uniós pályázati önrészre van szükség – ezért kértek, és kaptak pénzt.

Támogatja a megye a tusnádfürdői élményfürdő elkészítését is, Szépvízen a Templom utca javítását, Tusnád községben a csatornarendszer kiépítését. Madéfalván a Siculicidium emlékmű felújítására költhetnek a visszaosztott pénzből, és a napközinél konyha létesítésére, Csíkszentmihályon pedig a csatornázást, az iskolajavítást és a leégett lóvészi kultúrotthon újjáépítését segítenék. Kevesellte a Gyimesközéploknak juttatott pénzt Csillag Péter önkormányzati képviselő, de mint elhangzott, most erre van lehetőség.

Székelykeresztúron zöldségpiac, Küküllőkeményfalván közösségi ház, Kápolnáson térfigyelő rendszer, Felsőboldogfalván gyümölcsfeldolgozó létrehozását, Lövétén iskola javítását támogatják.
Homoródalmáson az Almási-barlanghoz vezető utat javítják fel, Oklándon az iskolát bővítik, Parajdon szintén utat javítanak, Siménfalván vizet vezetnek és iskolaépületet javítanak, Zetelakán aszfaltoznak a megyei önkormányzat által visszaosztott összegből, míg Maroshévízen a SMURD-központ
létrehozásához járulnak hozzá.

Gyergyóremetén óvodát, Gyergyóhollón ravatalozót építenek, Tölgyesen csatornáznak, Szárhegyen a Lázár-kastélyhoz vezető utat teszik rendbe. Vasláb és Marosfő utak és járdák rendbetételére és a sportközpont rendezésére, Ditró a hulladéklerakóhoz vezető út kialakítására, Gyergyóújfalu csatornázásra, Csomafalva gyümölcsfeldolgozóra, Alfalu iskolaépület befejezésére és tűzoltószertárra, Salamás parkoló kialakítására, Galócás kultúrotthon javítására, Bélbor egyházi ingatlanok rendbetételére kapott pénzt.

Borboly: a csíkszentléleki polgármester sem zsarolhat

Az elnök bejelentette, Csíkszentlélek polgármestere levélben fordult az RMDSZ Hargita megyei szervezetéhez, amelyben jelezte, ha nem kap a község elég pénzt, lemond tisztségéről. „Azt javaslom, mondjon le, ha nehéz a munka. Időközi választást tudunk nyerni az RMDSZ számára, ha erre szükség van” – jelentette ki az elnök, aki szerint ez zsarolás, és ennek a dolognak balkáni íze van. „Ebben a teremben nem lehet zsarolni, fenyegetőzni, ez Árus Zsoltnak sem sikerült, és Pál Péternek sem fog” – tette hozzá.

Ezzel együtt a Szentlélekhez tartozó Mindszent tavaly leégett sportcsarnoka újjáépítésének támogatására több mint 440 ezer lejt hagytak jóvá. Borboly szerint ez nem a zsarolásnak, hanem a frakcióban történt egyeztetésnek, összefogásnak köszönhető, mert mindenki számára fontos a mindszenti létesítmény újjáépítése. „Nyitott kapun bedobni egy Molotov-koktélt fölösleges akció” – értékelte a polgármester kezdeményezését Borboly.

Nem elég a pénz

A megyei önkormányzat saját költségvetését a következő ülésen fogadják el, de az elnök jelezte, kevesebb a pénz, 10 millió eurós hiány van, ebből 2 millió a személyzeti kiadásokat érinti, mivel a kormány tavaly felemelte a korábban lecsökkentett fizetéseket, de az ehhez szükséges pénzt idén nem biztosítja. „El kell dönteni azt is, mit teszünk a speciális iskolákkal, a gyermekvédelmi rendszerrel” – jelentette ki, mert a hiány ezen a téren is mutatkozik, akárcsak a fejlesztéseknél.

Már tavasszal kátyúzásra készülnek

Birtalan József, a testület alelnöke bejelentette, az aszfaltozott megyei utak kátyúzását a költségvetés elfogadása és a téli karbantartási szerződések lejárta után minél hamarabb szeretnék elvégezni. „Egy csomagban írjuk ki versenytárgyalásra az összes megyei út kátyúzását, rövid határidővel” – mondta Birtalan. A kövezett utak karbantartását és más járulékos munkálatokat több szakaszra osztva végeztetnék el, esélyt adva így a kisebb cégeknek is a munkavégzésre.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
Hirdetés