
Fotó: Veres Nándor
Óvatosságra inti az APIA azokat a megyei gazdákat, akik agrár-környezetgazdálkodási támogatást igényeltek idén.
2015. július 10., 12:502015. július 10., 12:50
2015. július 11., 14:372015. július 11., 14:37
Az utóbbi időben Csíkszéken több képzést is meghirdettek mezőgazdászoknak, azzal bátorítva az érintetteket a beiratkozásra, hogy erre szükségük lesz a mezőgazdasági támogatásokhoz jutás érdekében. A területalapú támogatással kapcsolatos intézkedés ugyan magába foglalja a szakképzés kötelezettségét azoknak a gazdáknak, akik agrár-környezetgazdálkodási támogatást igényelnek, azonban nem részletezi annak körülményeit, sőt még a képzések szervezési módja sem tisztázott. Ezért a Hargita Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökség (APIA) felhívja a gazdák figyelmét, hogy inkább várjanak a diploma megszerzésével addig, amíg hivatalos információk lesznek a szükséges iratokkal kapcsolatban. Amint a képzések és a szükséges diploma megszerzésének körülményei tisztázódnak, az ügynökség munkatársai értesítik az érintetteket.
Haschi András, a megyei ügynökség vezetője elmondta, a korábbi évekkel ellentétben idéntől kötelezővé tették a szakképzettséget azoknak a gazdáknak, akik agrár-környezetgazdálkodási támogatást igényelnek. Meglátása szerint erre azért volt szükség, mert az agrár-környezetgazdálkodás már olyan – trágyázásra, fajvédelemre vonatkozó – tudást is igényel, amellyel esetenként nem rendelkeznek a gazdák, megfelelő szakembertől, illetve szakképzés révén viszont elsajátíthatják azt.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!