Összeszólalkozásért ezer lejes bírság

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

Utcán összeszólalkozni valakivel – bármikor előfordulhat, ám hogy ezért még ezer lejes büntetést is rásózzanak az egyik félre, eléggé hihetetlennek tűnik. Pedig ez történt nemrég Csíkszeredában: egy taxisofőr, illetve a helyi köztisztasági vállalat egyik alkalmazottja vitatkozott össze, az előbbi járva rosszabbul. A történet nem egyszerű, az eset kapcsán kiállított rendőrségi büntetési jegyzőkönyv igencsak gyanús körülmények között született meg. Ezek mellett az álláspontok is homlokegyenest ellentmondanak egymásnak.

Rédai Botond

2010. május 10., 22:302010. május 10., 22:30

2010. május 11., 11:562010. május 11., 11:56

•  Fotó: Keresztes Sándor Galéria

Fotó: Keresztes Sándor

Ezer lejes bírság azért, mert nem hagyta magát – így jellemezte az eseményeket a neve elhallgatását kérő taxisofőr, aki nemrég szerkesztőségünket kereste fel. Elmondása szerint a csíkszeredai köztisztasági vállalat egyik alkalmazottja sértő szavakkal támadta ki, amit ő nem hagyott szó nélkül. Utóbbi két kollégájával együtt viszont azt állítja, a taxis viselkedett illetlenül, illetve a rendőrök csak véletlenül kerültek képbe.

„Mint taxis, egy hívásra igyekeztem a Kalász negyedből a Tudor felé, amikor hirtelen a temetővel átellenben megállt a szemetesautó. Leugrott két munkás, egyikőjük mocskolni kezdett, miért állok ilyen közel, anyámtól az egész családomig lehordott. Kérdeztem tőle, mi a problémája, erre ugyanaz volt a válasz” – mesélte az érintett. Bevallása szerint ezután folytatta útját a néhány száz méterre levő Pacsirta utcai címhez, a helyszínre érve mögötte a szemétszállítóval, előtte pedig rendőrkocsival találta magát. „Közben az utasom beszállt az autóba, így ő is hallotta, amint a rendőr, illetve a Huron alkalmazottai azzal vádolnak engem, hogy csúnya szavakkal illettem a munkást. Egyszerűen érthetetlen számomra, hogy került olyan gyorsan oda a járőr” – magyarázta a taxis. Hozzátette, éppen a szemétszállító vezetője volt a legfelháborodottabb, annak ellenére, hogy a párbeszéd nagy részét nem is hallhatta. A rendőr még arra is felhívta a figyelmét, hasztalan magyarázkodik, mert úgyis három személy állítása van az övével szemben, majd az időközben elkért személyit visszaadta neki, azzal a megjegyzéssel, hogy majd letisztázzák az ügyet. Behívó helyett körülbelül egy héttel a történtek után ajánlott levelet kapott, benne az ezer lejes bírságról szóló jegyzőkönyvvel. Ez ellen panaszt nyújtott be a csíkszeredai bíróságon.

Ellentmondások és furcsaságok

A jegyzőkönyv egyébként számos furcsaságot tartalmaz: helyszínként a Pacsirta sétány szerepel, és nem a Testvériség sugárút, illetve a Müller László utca közötti útkereszteződés, ahol az eset tulajdonképpen történt. A megjegyzéseknél pedig az jelenik meg, hogy a vétkes megtagadja a dokumentum aláírását. Pedig az érintettet senki nem hívatta a rendőrségre, a helyszínen szó sem volt ennek a kiállításáról. Ez utóbbit a taxiban ülő utas is alátámasztotta. A neve elhallgatását kérő személy továbbá kifejtette, a munkások a rendőrrel együtt megfélemlítően léptek fel, kihangsúlyozva a taxis előtt, hiába állítja az ellenkezőjét, ők úgyis többen vannak. „Azzal engedték el az autót, hogy majd a rendőrségen lezárják az ügyet” – említette az autóban ülő személy. És még egy érdekesség: a jegyzőkönyvet valaki aláírta a vétkes nevében.

Szándékosan provokálták?

„Azért mertek kitámadni engem, mert tudták, a vitánál egyedül ültem az autóban” – mondta határozottan a taxis. Tőle azt is megtudtuk, tulajdonképpen négyszemközt történt a szóváltás, ezt csak az hallhatta, aki az autó mellett állt. „Nem hiszem el, a mai világban lehet ilyent tenni, hogy három személy hazugsággal így letámadjon egy személyt” – jelentette ki az érintett.

Ki mond igazat?

„Alkalmazottaink munkájuk végzése során kerültek összetűzésbe egy taxi vezetőjével, aki a célgép manőverezését akadályozta, bár erre a két munkásunk felhívta a figyelmét. A rendőr azért volt kihívva, mert az úriember nagyon trágár stílusban sértegetni kezdte alkalmazottainkat. Három emberünk volt az esetnél, nem történt semmiféle megfélemlítés vagy ellentámadás a részükről. Az illető olyan szinten kezdett beszélni alkalmazottainkkal, amit nem engedhet meg senki magának” – ezt már Tóth László nyilatkozta a történtekkel kapcsolatban. Az AVE ügyvezető igazgatója szerint a rendőrség kihívásával részükről az ügy le volt tudva, onnan már az illetékes hatóságok kellett eljárjanak. „Én csak azt tudom, hogy az illető fellépése miatt hívták ki a rendőrséget. Innen a járőr belátására van bízva, hogyan kezeli az ügyet, mi nem vagyunk bűnüldöző szerv. Minden esetben, amikor cégünket vagy alkalmazottainkat rágalom éri, megfelelően fogunk eljárni. Ugyanúgy védjük alkalmazottainkat, mint ahogy igazunkat” – jelentette ki az ügyvezető.

Nem hívták a rendőrt, véletlenül járt arra


„Az eset után mentem a Pacsirta sétány felé, ott találtam a taxist is. Időközben érkezett a járőrös autó, leintettem azt, és elmondtam a rendőrnek, hogy mi történt, miket mondott a taxis” – magyarázta a köztisztasági vállalat egyik szemétszállító kocsijának vezetője. Mint mondta, ő csak azt hallotta és látta, amikor a taxis sértegette munkatársát, ezt tanúsította a rendőrök előtt is. „Nem volt, ahogy halljam, ki mit mondott azelőtt” – mesélte az alkalmazott. Tőle azt is megtudtuk, hármukat behívatták a rendőrségre ebben az ügyben, de nem kellett nyilatkozatot adjanak.

Mindenre fény derül?

„Mindenkinek jogában áll megfellebbezni a büntetési jegyzőkönyvet. Ilyen esetekben a bíróság megvizsgálja, helyénvaló volt-e a bírság kiszabása” – válaszolt Gheorghe Filip. A Hargita Megyei Rendőr-felügyelőség szóvivője kihangsúlyozta, az esettel kapcsolatban csak a vizsgálat lezárta után tud nyilatkozni. „Az eljárás során minden kiderül, a vétkest felelősségre vonják, függetlenül attól, hogy rendőrről vagy magánszemélyről van szó” – szögezte le Filip.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit

A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit
2026. február 05., csütörtök

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
2026. február 05., csütörtök

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok

A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak

A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak
2026. február 05., csütörtök

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja

A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja
2026. február 05., csütörtök

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket

Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában

Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában
2026. február 05., csütörtök

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt

Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt
2026. február 05., csütörtök

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról

A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról
Hirdetés