Őrzik Mátyás József festő emlékét

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Zajlik a csekefalvi Mátyás József Emlékház külső felújítása. A pályázati pénzből fedezett munkálatok után tervezik az épület belső rendbehozatalát is. Emellett a helyi születésű festőművész emlékére idén ismét alkotótábort szerveznek.

Szabó Kamilla-Mária

2014. július 14., 20:072014. július 14., 20:07

2014. július 14., 20:262014. július 14., 20:26

Két éve cserélték ki a Mátyás József Emlékház tetőzetét, mivel annyira rossz állapotban volt, hogy veszélyeztette az épület és a benne levő kiállítás épségét – osztotta meg velünk Gergely András. Csíkszentmárton polgármestere hozzátette, a helyi önkormányzat a Csík LEADER Egyesülethez leadott nyertes pályázata révén idén az épület külső rendbehozatalát – homlokzati felújítását, a külső nyílászárók kicserélését – is megvalósíthatja. A 10 ezer euró értékű beruházás kivitelezése folyamatban van – ott jártunkkor a külső festést végezték. Azt követően szeretnének pályázni az épület belső rendbehozatalára, fűtésrendszerének kialakítására és villanyhálózatának korszerűsítésére is.

Átköltöztetett kiállítás

„A csekefalvi származású Mátyás József festőművész és grafikus 1930-ben született, 2002-ben halt meg Déván. Nevéhez fűződik a Zsilvölgyi Művésztelep megalapítása. 1996-ban negyven alkotásból álló kiállítási anyagot ajándékozott a községnek, amelyet a valamikori csekefalvi polgármesteri hivatal épületében (a jelenlegi Mátyás József Emlékházban) helyeztek el” – avatott be az elöljáró. Elmondta, már akkor tudták, hogy az épület nem megfelelő az alkotások tárolására, hiszen azok viszonylag állandó hőmérsékletet igényelnek. Emiatt a helyi sportközpont elkészültét követően annak emeleti nagytermében állították ki a képeket. Az érdeklődők tehát a sportközpontban tekinthetik meg a műveket egészen az emlékház teljes felújításáig.

Mátyás József Alkotótábor újra

A községvezető beszámolt arról is, hogy a festőművész halála után a községben évente alkotótábort szerveztek kortárs erdélyi képzőművészek részvételével. A Mátyás József Alkotótáborban készült képek az évek során tovább bővítették a szentmártoni kiállítás anyagát. Az utóbbi esztedőkben azonban anyagi forrás hiányában nem került sor a programra, idén viszont a helyi önkormányzat finanszírozásával augusztus 4. és 9. között tíznél több székelyföldi képzőművész találkozik, hogy Mátyás Józsefre emlékezve közösen alkosson.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés