Önállóságot támogató szemlélet

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Július végén lezárul a Gyulafehérvári Caritas, a Kinaesthetics Romania Egyesület és a Stiftung Lebensqualität közös projektje.

2016. július 07., 18:142016. július 07., 18:14

A csütörtöki sajtótájékoztatón a szervezők egy általuk sikeresnek tartott projektről számoltak be. A sajtótájékoztatót Stefan Knobel, a Stiftung Lebensqualität elnöke, Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója, Péter György, a Gyulafehérvári Caritas Szociomedikális Ágazatának vezetője, valamint Sebestyén Lázár, a Kinaesthetics Romania Egyesület elnöke tartották.

Mint megtudtuk, a projekt egy hosszabb (10 éves) folyamat egyik állomása, amely 39 hónapot ölelt fel, 2013 májusa és 2016 júliusa között. Ezen időszak alatt Romániában 70 trénert sikerült kiképezniük, mintegy 670 résztvevő nyert betekintést a kinesztétika (a mozgás érzékelése) világába, valamint számos hazai és külföldi személy vett részt az ápolás területén dolgozó szakembereknek szóló oktatási programokon.

Stefan Knobel elmondta, hogy a projekt nem arra épült, hogy ők idehozták azt a tudást, amit birtokoltak, hanem egyfajta közös tanulásra a romániai és a külföldi szakemberek között. Az itt szerzett tapasztalatokat, szemléletmódokat vissza tudták vinni Nyugat-Európába. Állítása szerint ma már Romániában is megvan a megfelelő alap ahhoz, hogy bővíthessék azt.

Sebestyén Lázár szerint nincs probléma a romániai ápolók felkészültségével, ez a szakmai továbbképző „egy pluszt jelent, módot az előrelépésre, mely során már az ember került az ápolás középpontjába”. Az egyesület elnöke szerint a kinesztétika egy támogató szemlélet, amely önállóságra nevel hosszú távon. A tanulási folyamat lényege, hogy a segítségre szoruló személy maximálisan ki tudja használni a saját lehetőségeit, „ő maga képes legyen uralni a vele történő folyamatokat” – véli Márton András.

Szombaton tartják a projekt 10 éves jubileumának megünneplését csíksomlyói Jakab Antal Ház nagytermében. Az ünnepség délelőtt 9.30-kor ünnepi megnyitóval kezdődik.

Gerczuj Timea

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés