Nyitott szívvel a szegényekért

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Információs és betegközvetítő irodát szeretne létrehozni a Gyulafehérvári Caritas. Ennek célja, hogy a nehéz anyagi helyzetben élők is emberhez méltó egészségügyi ellátásban részesüljenek. A vasárnap, november 14-én, az erdélyi római katolikus templomokban tartandó Szent Erzsébet-napi gyűjtés során a segélyszervezet új szolgáltatásának beindítására adakozhatnak a hívek. Azelőtt egy nappal pedig nélkülöző embertársainkért gyújthatunk egy-egy mécsest, gyertyát. Az ezek megvásárlásából befolyó pénzösszegből segélycsomagot kapnak a rászorulók.

Rédai Botond

2010. november 09., 18:372010. november 09., 18:37

2010. november 10., 10:402010. november 10., 10:40

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Az elmúlt években már többször is sikerült bizonyítanunk, a szolidaritást és az együttérzést még nem ölte ki belőlünk az egyre rombolóbb hatású társadalom. A különböző gyűjtések és adakozások során mindig tanúbizonyságot tettünk segítő készségünkről. A következő hétvégén ismét lehetőségünk adódik, hogy azon embertársaink sorsát tegyük elviselhetőbbé, akiket nélkülözésbe taszított az élet. A Gyulafehérvári Főegyházmegye hagyományos Szent Erzsébet-napi gyűjtése ezúttal a Caritas legújabb kezdeményezése jegyében zajlik. Emellett Európa több tucatnyi városának lakóival egy időben gyertyát is gyújthatunk a szegénységben élőkért.

Fokozatosan elöregedő társadalomban élünk. Közösségeinkben egyre több az idősödő ember. Ennek az életállapotnak a velejárója a saját korlátok és egyéb korlátozottságok, akadályok megtapasztalása a különböző betegségeken keresztül. Így előbb-utóbb a legtöbben orvosi és szakosított ellátásra vagy kezelésre szorulnak. Mindenkinek joga van az emberhez méltó egészségügyi ellátáshoz. Napjainkban azonban ez az alapvető jog sok ember esetében csupán elmélet. Egyre több idősödő embernek jelent ugyanis gondot az szakorvosi ellátásban való részesülés. Különösen vidéken jellemző ez. Gyakran okoz nehézséget a szolgáltatás ára, az orvosi csúszópénz vagy a bürokrácia. Mint mindig, a szociálisan hátrányos helyzetű testvéreink azok, akiket mindezek hatványozottan is érintenek.

Nekik szeretne segítő kezet nyújtani a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Caritas – olvasható dr. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek legutóbbi körlevelében. Az egyházi méltóság arra kéri a híveket, adományaik révén karolják fel a Caritas kezdeményezését, mely által esélyt adunk a gyógyuláshoz azoknak az embereknek is, akik saját erejükből nem kaphatnak megfelelő orvosi ellátást.

Felmérésből feltárt igény


„A tavasz folyamán végezte el a Gallup Románia azt a kutatásunkat, melynek során a három székelyföldi megye lakosságát kérdeztük az egészségügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférésről” – tájékoztatta lapunkat Kelemen Eleonóra. A Caritas közkapcsolatokért felelős személye elmondta, az eredmények azt mutatták, főleg vidéki településeken sok esetben a nehéz helyzetben levők az alapvető orvosi szolgáltatásokhoz sem tudnak hozzájutni. „Például a családorvos felír egy szakorvosi vizsgálatot, az illető bácsi vagy néni pedig nem tud eljutni a szakorvosoz. Vagy mert egyedülálló és annyira beteg, hogy képtelen elmenni, vagy mert nincs pénze rá, illetve nem is tudja, kihez kell forduljon” – részletezte az illetékes.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Kifejtette, ennek kapcsán gondolták azt, mivel már megvan az otthoni beteggondozó hálózat, és nagyon jól működik, ennek bevonásával információs és betegközvetítő irodákat indíthatnának. Tennék ezt egyelőre Kovászna, Maros és Hargita megyében, azzal a céllal, hogy azokat az embereket, akik orvosi ellátásra szorulnak, segítsék ennek elérésben. „Szeretnénk, ha lenne egy orvosi csapat, amely a Caritas barátaiként ellátja ezeket a személyeket. Elvégzi a vizsgálatot, felírja a kezelést, mindezt persze díjmentesen” – jegyezte meg Kelemen.

Hozzátette, személyesen keresték meg az orvosokat, a beszélgetések után több pozitív visszajelzést is kaptak. E hét elején például Marosvásárhelyről jelentkezett egy orvoscsoport, felkínálva szolgálataikat, illetve Csíkszeredából is vannak már a kezdeményezést felkaroló szakorvosok. Mint kiderült, személyszállító cégeket is bevonnának, akik szintén díjmentesen biztosítanának helyeket járataikon. Ugyanakkor, amennyiben többnapos vizsgálatról lenne szó, szálláslehetőséget is biztosítanának az érintetteknek. „Az új szolgáltatás haszonélvezői a legrászorultabb emberek lennének” – fogalmazott a Caritas közkapcsolatokért felelős személye, kihangsúlyozva, ezeket az eseteket a munkatársak jelzik, azt követően pedig az illető szociális hátterét is megvizsgálják.

Gyergyóújfalvi az első támogatott


Az új szolgáltatás első haszonélvezője egy gyergyóújfalvi kisfiú – említette Kelemen Eleonóra. Elmesélte, Norbert veseátültetésre vár, édesanyja pedig egyszerűen nem tudta, hogyan is tudnak elindulni azon a nehéz úton, ami kisfia gyógyulását jelentheti. Az illetékes megjegyezte, a rendszer kiépítése jelentős forrásbevonást igényel, szerencsére, a magánszféra is pozitívan reagált a megkeresésre, sokan felkarolták az elképzelést.

„El szeretnénk érni azt, hogy bizalommal forduljanak hozzánk az emberek, hogy minél többen mellénk álljanak és támogassák a kezdeményezést, mert nem várhatjuk el, hogy valaki helyettünk megoldja problémáinkat. Azt is szeretnénk, hogy partnereink és azok a szakorvosok, akik vállalják ezt a közös munkát, büszkék legyenek, hogy egy ilyen helyi kezdeményezés részesei. Ezáltal is erősödni fog a Caritas segélyszervezet pozitív megítélése a köztudatban, és reméljük, az eredményeink is ezt tükrözik majd” – jelentette ki a Caritas munkatársa.

Több ezer gyertya a szegényekért

Az Egymilló csillag-akció többéves múltra tekint vissza a nyugat-európai országokban. Az akció 1998-ban Franciaországból indult, azóta évről évre egyre több helyszínen szervezik meg. Románia tavaly csatlakozott az akcióhoz, melynek célja minden országban közös: az összetartozás szellemének, az emberi szolidaritás érzésének erősítése, figyelemfelhívás a társadalom peremére szorultakra. Az akció keretében gyertyákkal kivilágítanak egy teret vagy egy jellegzetes épületet, s minden egyes meggyújtott gyertya egy rászorulót jelképez.

A november 13-án 17 órától zajló akciót 21 hazai településen szervezik meg, ebből nyolc város a Gyulafehérvári Főegyházmegyében található. Csíkszeredában a Tulipán Áruház, Gyergyószentmiklóson a Művelődési Központ előtt, Székelyudvarhelyen pedig a Márton Áron téren fog zajlani az esemény a Caritas szervezésében. A gyertyák a helyszínen vásárolhatóak meg, az ebből befolyt összegből segélycsomagot kapnak a rászorultak. Tavaly több mint 3000 lej gyűlt össze az akció során. Részletek a www.egymilliocsillag.ro weblapon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. november 10., hétfő

Gótikus látványvilággal kápráztat el az új Frankenstein-adaptáció

Piszkosul látványos, ezért is kár, hogy a nézők többsége nem nagyvásznon, hanem az otthoni képernyőjén nézheti meg Guillermo del Toro Frankenstein filmjét. Ajánló.

Gótikus látványvilággal kápráztat el az új Frankenstein-adaptáció
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Többen is ittasan ültek volánhoz a hétvégén Hargita megyében

Gyergyószetmiklóson, Csíkszeredában, Székelykeresztúron sem okozott gondot egyes sofőröknek az elmúlt hétvégén, hogy tilos járművet vezetni alkohol hatása alatt, többüket azonban elkapták a rendőrök és bűnügyi eljárást indítottak ellenük.

Többen is ittasan ültek volánhoz a hétvégén Hargita megyében
2025. november 10., hétfő

Öt kategória, amiből a legjobban fogyott az idei fekete pénteken

A PayU GPO Románia hétfőn közzétett adatai szerint több mint 1,31 millió tranzakciót bonyolítottak le és mintegy 720 millió lejt költöttek el a vásárlók fekete pénteken az árengedményeket kínáló romániai online áruházaknál.

Öt kategória, amiből a legjobban fogyott az idei fekete pénteken
2025. november 10., hétfő

Éjszakai fagyok a következő két hét előrejelzésében

Az ország nagy részén a legmagasabb nappali hőmérséklet nem haladja meg a 15 Celsius-fokot ezen a héten, csak a Bánságban lesz továbbra is melegebb az ilyenkor megszokottnál – derül ki a november 10–23. közötti időszakra vonatkozó előrejelzésből.

Éjszakai fagyok a következő két hét előrejelzésében
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Felkészültünk a télre: szinte teljesen megteltek a földgáztárolók

A földgáztárolók töltöttségi szintje 96 százalék, az energiatermelő víztározókban több mint 2400 gigawattnyi tartalék áll rendelkezésre (a teljes kapacitás 74 százaléka), a szénkészletek pedig csaknem 206 ezer tonnával haladják meg a 2024-es szintet.

Felkészültünk a télre: szinte teljesen megteltek a földgáztárolók
2025. november 10., hétfő

Működik az e-személyi adatainak ellenőrzésére szolgáló új alkalmazás

Működik az alkalmazás, amely az elektronikus személyigazolvány chipjében tárolt adatok olvasására és ellenőrzésére szolgál – olvasható Hargita Megye Tanácsának közleményében.

Működik az e-személyi adatainak ellenőrzésére szolgáló új alkalmazás
2025. november 10., hétfő

Két veszélyes kangál keveréket fogott be a csíkszeredai önkormányzat

Jelentős pénzbírságra számíthatnak azok a gazdák, akiknek a kangál-keverék kutyájukat Csíkszereda közterületéről kellett befogni a hétvégén. Mindkét ebet a kutyamenhelyen helyezték el.

Két veszélyes kangál keveréket fogott be a csíkszeredai önkormányzat
Hirdetés
2025. november 10., hétfő

Ennyi ingatlan cserélt gazdát októberben Romániában

Októberben 58 502 ingatlant adtak el Romániában, 3242-vel többet, mint egy hónappal korábban – tájékoztatott hétfőn az országos kataszteri és ingatlan-nyilvántartási hivatal (ANCPI).

Ennyi ingatlan cserélt gazdát októberben Romániában
2025. november 10., hétfő

Újabb határátkelőhelyekre terjesztik ki az új digitális belépési-kilépési rendszert

További hat határátkelőhelyen alkalmazzák hétfőtől az EU-n kívüli állampolgárok adatainak nyilvántartására szolgáló új digitális belépési-kilépési rendszert (Entry-Exit System – EES) – közölte a román határrendészet.

Újabb határátkelőhelyekre terjesztik ki az új digitális belépési-kilépési rendszert
2025. november 10., hétfő

Hargita megyei utak téli karbantartása: napi kötelező beavatkozás a főbb útvonalakon

18,3 millió lejt szán a hóeltakarításra és csúszásmentesítésre Hargita Megye Tanácsa. Az 1-es kategóriába sorolt főbb útvonalakon a megbízott cégeknek november 15-től naponta kötelezően be kell avatkozniuk a balesetek megelőzése érdekében.

Hargita megyei utak téli karbantartása: napi kötelező beavatkozás a főbb útvonalakon
Hirdetés