
Fotó: Kristó Róbert
A lelkészek meghosszabbított kezei a nőszövetségek – hangzott el azon a csíkszeredai találkozón, amelyen a székelyudvarhelyi egyházkör unitárius nőszövetségei vettek részt szombaton. A szervezők bevallása szerint több éve már, hogy ilyen rangos eseménynek lehetett házigazdája a megyeszékhelyi unitárius egyházközség.
2014. május 11., 06:402014. május 11., 06:40
2014. május 11., 10:032014. május 11., 10:03
Közel száz, zömében népviseletbe öltözött asszony töltötte meg zsúfolásig szombaton az unitárius templomot. A vendégek a székelyudvarhelyi egyházkör (amelyhez a csíkszeredai egyházközség is tartozik) éves nőszövetségi közgyűlésére érkeztek. Az esemény a zászlóanyák bevonulásával kezdődött, ezt követően Solymosi Alpár csíkszeredai unitárius lelkész tartott rövid áhítatot.
„A keresztényi életmód rendkívül fontos most, amikor nyugaton a család intézménye válságban van” – fogalmazott Zonda Erika, Hargita Megye Tanácsának Programok és Vidékfejlesztési Igazgatóságának vezetője az eseményt megnyitó köszöntőbeszédek során. Az illetékes kiemelte, sokszor bebizonyosodott, az egyházak nélkül nem építhető a közösség, ezért fontos, hogy a legkisebb településeken is minél erősebb egyházközségek működjenek.
„Úgy érzem, nők nélkül nem lehet beszélni családról, de még egyházról sem” – ez már Simó Sándor homoródjánosfalvi lelkész, a székelyudvarhelyi egyházkör esperese részéről hangzott el. Az egyházi méltóság ünnepi beszédében kiemelte, míg néhány éve a nőszövetségek megalakulásának szükségességét is kérdővé tették, mára bebizonyosodott, az egyház társadalmi nyitásának élharcosai ezek a szövetségek, az egyházközségi mindennapok meghatározó tényezőivé nőtték ki magukat. Az esperes, miután megköszönte az elmúlt egy év tevékenységét, néhány irányadó intelmet is megfogalmazott a jövőre nézve. Mint fogalmazott, nagy hangsúlyt kell fektetni az egyházközségeken belül a gyerekek foglalkoztatására, hiszen ők a jövő zálogai. Ugyanakkor törekedni kell a középkorosztály minél szélesebb körű bevonására a nőszövetségekbe, hiszen ők jelenthetik az egyik legaktívabb réteget az egyházközségekben. Ugyanakkor – elmondása szerint – nem szabad megfeledkezni az idősekről sem, akik számára egy jó szó, egy simogatás sokat jelenthet.
Dimény Csilla, az Unitáriusok Országos Nőszövetsége (UNOSZ) elnöke szerint minden egyes találkozás egy értékes ajándék a résztvevők számára. „Rájöhetünk, mekkora erőforrás számunkra ez az esemény, általa jobbak leszünk és jobbá tesszük környezetünket” – hangsúlyozta az elnök.
A nap további részében a közgyűlés munkálatai zajlottak, majd istentisztelet, szakmai előadás és múzeumlátogatás zárta a programsorozatot.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!