
Fotó: Veres Nándor
Magyarországi árva gyerekek is részt vettek pénteken a Csíkszeredában lezajlott, Csodálatos az árvák szeretete elnevezésű, negyedik nemzetközi minifoci-bajnokságon.
2015. október 18., 17:432015. október 18., 17:43
Negyedik alkalommal szervezte meg a Csíkszeredai Szociális Szolgáltatási Központ a Csodálatos az árvák szeretete (CSÁSZ) című, idéntől nemzetközivé vált minifoci-bajnokságot, a helyszín ezúttal a csíkszeredai Ilyés Róbert műfüves labdarúgópálya volt. A Székelyföld Napok keretében zajlott bajnokságon több mint száz árva gyerek vett részt, őket kilenc csapatba sorolták, két korosztályra osztva. A csapatok Hargita, Maros és Kovászna megyei elhelyező-központokból kerültek ki, valamint a magyarországi Csányi Alapítványhoz tartozó gyerekek is jelen voltak.
„A szociális szolgáltató központ munkatársai több éve szervezik a turnét. Eleinte csak a Hargita megyei szociális elhelyező-központokban lévő árva gyerekeknek szólt, tavaly már több megyéből érkeztek. Idén nemzetközivé vált a rendezvény, mert Magyarországról a Csányi Alapítvány gyerekei, csapatai és részt vettek” – mondta a rendezvény kapcsán Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője. Kifejtette, a rendezvény egyik célja, hogy az árva gyerekeket a sport felé irányítsa, megismertesse velük, mekkora öröm rejlik a mozgásban.
A CSÁSZ-kupán már negyedik éve bíráskodó Antal Dászkel József kiemelte, ez a focibajnokság remek alkalom arra, hogy találkozzanak egymással a különböző térségekből érkezett árvák, együtt sportoljanak, mozogjanak, más, esetenként akár ártalmas tevékenységek helyett.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!