Nem tartják fontosnak a kéményseprést, pedig szükséges lenne

Nem tartják fontosnak a kéményseprést, pedig szükséges lenne

Fontos lenne a kémények rendszeres pucolása, de Csíkszéken nem igazán van szakképzett kéményseprő

Fotó: Barabás Ákos

A Hargita Megyei Tűzoltóság statisztikája szerint a jelenlegi fűtésszezon eddigi szakaszában, vagyis tavaly októbertől idén februárig a kitakarítatlan kémények kigyulladása miatt 52 tűzeset fordult elő a megyében. Bár törvény írja elő a kémények ellenőrzését, javítását és évi legkevesebb egyszeri takarítását, sokan ezt figyelmen kívül hagyják. Problémát jelent az is, hogy a csíki településeken „hiánycikknek” számít a kéményseprő.

Iszlai Katalin

2017. március 14., 13:392017. március 14., 13:39

2017. március 14., 14:042017. március 14., 14:04

A 2007-ből származó 537-es számú, tűzesetek megelőzésére és eloltására vonatkozó kormányhatározat kimondja, hogy a kémények ellenőriztetésének, javításának és évi legkevesebb egyszeri takarításának elmulasztása 500 és 1000 lej közötti összeggel bírságolható.

A jogszabály ellenére sokan figyelmen kívül hagyják az említett előírást: a Hargita Megyei Tűzoltóság statisztikája szerint sok esetben a kitakarítatlan kémények kigyulladása felelős a megyében történt tűzesetekért. Alina Maria Ciobotariu, a Hargita megyei tűzoltóság szóvivője érdeklődésünkre elmondta, a kémények nem megfelelő állapota miatt októberben 5, novemberben szintén 5, decemberben 14, januárban 17, februárban pedig 11 tűzeset történt a megyében. A hasonló esetek megelőzésének érdekében a megyei tűzoltóság három fontos biztonsági intézkedést javasol a lakosság számára. Elsősorban a kémények rendszeres ellenőrzésére hívják fel a figyelmet, hiszen így elkerülhető az olyan repedések megjelenése, amelyeken keresztül forró gázak, füst vagy szikrák kerülhetnek a lakásba. Emellett a kémények megfelelő szigetelése a padló és a tetőzet gyúlékony anyagaival szemben is kiemelkedő fontossággal bír. Végül a kémények rendszeres tisztíttatásának fontosságára térnek ki, hiszen a lerakódott korom begyulladhat vagy eltömítheti a füstcsatornákat.

Galéria

Néhány hónap alatt a kitakarítatlan kémények kigyulladása miatt 52 tűzeset fordult elő Hargita megyében

Fotó: Pethő Melánia

Szükséges a szakképesítés

A székelyudvarhelyi székhelyű 3D Clean Service munkatársa, Györfi Zoltán megkeresésünkre elmondta, véleménye szerint a tűzesetek leggyakoribb okozója a kémények időszakos tisztításának elmulasztása. „Az emberek mindenféle tüzelőanyagot használnak, főleg a keményebb telek alatt. Sokszor nem megfelelő tűzifával vagy nyers fával fűtenek, és ez komoly lerakodásokat okoz. A kéményeket karban kell tartani, félévente-évente mindenképp érdemes kitakaríttatni. Emellett ha valamilyen műszaki probléma adódik, a takarítás alkalmával észre vehető, és ezeket orvosolni kell. Sok olyan kémény van, amelyeknél nincsenek pucoló lyukak kihagyva, ezeket még nehezebb tisztítani, mert vagy a kandallón, kályhán keresztül vagy fentről, a kéményen keresztül lehet csak pucolni. Teljesen más kell legyen a felépítése egy szilárd anyaggal való tüzelés esetén használt kéménynek és egy gázzal való tüzelésesnek. Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy a teljes kéményrendszert felújítsák, ezért ahol régebb fával, de ma már gázzal tüzelnek, ugyanabba a kéménybe kötik be a kivezető csövet, de ez sem megfelelő” – hangsúlyozta a szakember.

Györfi Zoltán elmondása szerint vannak visszajáró klienseik, akik rendszeresen tisztíttatják a kéményeket, de olyannal is többször találkoztak, akik csak akkor hívják őket, amikor már probléma van. „Bárhol vállaljuk a munkálatokat, ahol megbízást kapunk. Leginkább késő ősszel veszik igénybe a szolgáltatást, tél végén már kevésbé. Az ár változó, és nagyban függ attól, hogy hány járatú és mekkora kéményről van szó, illetve az is számít, hogy hová kell kiszállni, és mennyire bonyolult az eljárás. Ha a háztetőre kell felmászni, és csak fentről lehet kitakarítani, akkor magasabb az ár, de a legtöbb esetben 50 és 100 lej közötti árakról lehet beszélni” – tette hozzá Györfi. A 3D Clean Service munkatársai kémények, kályhák, kandallók, illetve tűzhelyek tisztítását és karbantartását vállalják, az érdeklődők a 0755-284 889-es telefonszámon hívhatják őket, akár Csíkszeredába is átjönnek megrendelés esetén.

Senki sem ellenőrzi

A csíkszeredai Goscom Rt. távhőszolgáltató melléktevékenységként 2012 óta foglalkozik kéménytakarítással. Az egyik ott dolgozó kéményseprő megkeresésünkre elmondta, általában azok a személyek fordulnak hozzájuk, akiknek gázkazánjuk van. „Minden évben ugyanazok a személyek hívnak vissza, körülbelül 40-50 helyre megyünk ki. Leginkább Csíkszeredában tevékenykedünk, de Szentlélekre, Szentkirályra, Mindszentre is hívnak, azonban faluról kevés megkeresés érkezik. Inkább intézmények igénylik a takarítást, a magánemberek nem nagyon. Ennek a legfőbb oka az, hogy bár a törvény előírja a kötelező takarítást, ellenőrzés nincsen. Házilag kitakarítják, ma már lehet kapni erre alkalmas felszerelést, a törvény szerint azonban szakember kellene ezt elvégezze. Mi mérettől függetlenül 44 lejért takarítjuk a kéményeket a gázas tüzelőanyagok esetében, a szilárdaknál és csepfolyósoknál pedig 50 lejért. Az érdeklődők a Goscom titkárságán, a 0266-324 614-es telefonszámon igényelhetik a szolgáltatást” – magyarázta a kéményseprő. Egy, a neve mellőzését kérő csíkszentmihályi kéményseprő is megerősítette, a legtöbb tűzeset a kémények elhanyagoltsága miatt történik. „Évente legalább egyszer ki kellene takarítani a kéményeket. Körülbelül 17 éve foglalkozom ezzel, és már kialakult a kliensköröm. A kéménytakarítás átlagosan 50 lejbe kerül, de ha nagyon el van hanyagolva, akkor az összeg ennek duplája is lehet” – tájékoztatott a kéményseprő.

Galéria

Hideg télen vannak túl a csíki települések. A megterhelt kéményeket évente ajánlatos kitisztítani

Fotó: Kristó Róbert

Hiánycikk a kéményseprő

Nem csak a kémények tisztíttatásának elhanyagolása okoz problémát: a helyzetet súlyosbítja, hogy a csíki települések többségében nincs szakképzett kéményseprő. Iojiban Gheorghe, Balánbánya polgármestere arról számolt be a Csíki Hírlapnak, hogy a városban nem található egyetlen kéményseprő sem, így az ottlakók szükség esetén egy sepsibükszádi szakemberhez fordulnak. „Megfigyelhető, hogy ez problémákat okoz, és sokan elhanyagolják a tisztíttatást. Demeter Attila tűzvédelmi felelős szokta tájékoztatni a lakosságot ennek fontosságáról” – mondta a polgármester. Demeter Attilát is megkérdeztük, elmondása szerint nála jelentkezhetnek az érdeklődők, és amikor három-négy igénylés összegyűl, akkor kihívja a bükszádi kéményseprőt. „Ez nem szerződéses alapon működik, hanem megegyezés szerint. Az, hogy az emberek elhanyagolják a kémények takarítását, egy általános probléma: mindenki azt gondolja, hogy ez vele nem történhet meg, de akadnak olyanok is, akikben már tudatosult az eljárás fontossága. Tavasszal és ősszel van igény rá, 30-40 személy szokott feliratkozni, a többiek pedig saját eszközökkel próbálják megoldani. Szerencsére nem volt problémánk, de az ilyesmit jobb megelőzni, mint utólag gondolkodni azon, hol is hibáztunk. Mi mindent megteszünk, felhívjuk a figyelmüket, de sokan azt mondják, hogy ne okoskodjunk, mert ők tudják, mit kell tenni, mások pedig szívesen fogadnak” – világított rá Demeter.

Egyetlen helyen van szakember

Csíkszentdomokoson sincs szakképzett kéményseprő, legalábbis Karda Róbert polgármester szerint. „Az önkéntes tűzoltóknál megtalálható egy gyimesi kéményseprő elérhetősége, és a fűtésszezon végén meg szoktuk hirdetni, hogy az illetőtől lehet igényelni a szolgáltatást. Ugyanakkor ellenőrizni is szoktunk a háztartásoknál, és ha problémát tapasztalatunk, figyelmeztetjük a lakókat. Ez a tél nagyon hideg volt, és lehet, hogy újrarakódtak a kémények, ezért nem biztos, hogy elég az egy takarítás” – vélekedett Karda.

Csíkszentkirályon sincs kéményseprő, a szolgáltatást a Goscom Rt. munkatársai végzik a településen. Székely Ernő polgármester szerint vannak, akik fontosnak tartják ezt az intézkedést, és a mások nem törődnek ezzel. Hozzátette, mivel manapság már lehet kéményseprődrótot vásárolni a boltokban, sokan maguk oldják meg a tisztítást. Az önkéntes tűzoltók itt is ellenőrzéseket tartanak, és figyelmeztetik a lakosokat.

Galéria

Kéményseprő. Ritka látvány Csíkszéken

Fotó: Thomas Campean

Ferencz Tibor, Szépvíz polgármestere is arról számolt be, hogy nincs szakképzett kéményseprő a településen, ezért egy csíkvacsárcsi szakemberhez fordulnak. Elmondta azt is, hogy rendszertelenül takaríttatják az emberek a kéményeket, ezért minden évben történnek kisebb-nagyobb balesetek, az önkéntes tűzoltókat pedig sokan nem engedik be, így nem tudnak ellenőrzéseket végezni. Gyimesközéplokon két önkéntes személy végzi a kémények tisztítását, szakember azonban náluk sem található. Gergely Károly polgármester szerint van, aki rendszeresen igényli a szolgáltatást, mások maguk oldják meg.

Tusnádfürdőn sincs kéményseprő, Albert Tibor polgármester elmondása szerint a családok 95 százaléka gázzal tüzel, ezért nem volt náluk probléma. Hozzátette, a helyi tűzoltóparancsnokon keresztül lehet egy bükszádi kéményseprőhöz fordulni, és ellenőrzéseket is tartanak. A megkérdezett települések közül egyedüliként Izsák-Székely Lóránt, Csíkszentmihály polgármestere tájékoztatott arról, hogy tevékenykedik szakképzett kéményseprő a településen. Elmondása szerint az említett szakember a környező falvakat is ellátja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 20., szerda

Vannak még olyan tanügyi alkalmazottak, akik nem kapták meg az önfejlesztésre fordítható támogatást

Több probléma is volt az utóbbi időben az oktatási rendszerben dolgozó alkalmazottak bérével. Noha a hibák jó része megoldódott, van még olyan juttatás, amelyet még nem minden alkalmazott kapott meg.

Vannak még olyan tanügyi alkalmazottak, akik nem kapták meg az önfejlesztésre fordítható támogatást
2024. március 20., szerda

Ludasi tömbház szigetelése kapott lángra

Kigyulladt egy marosludasi tömbház szigetelése szerdán este. A tűzoltócsapatok speciális járművekkel vonultak ki a helyszínre.

Ludasi tömbház szigetelése kapott lángra
2024. március 20., szerda

A főmeteorológus Csíkszeredában: hétvégén a reggeli fagyok után 10–15 fokra melegszik fel a levegő Hargita megyében

Az Országos Meteorológiai Szolgálat vezérigazgatója, Elena Mateescu egy szerdai csíkszeredai sajtóeseményen kijelentette, hogy márciusra jellemzők a napközbeni szélsőséges hőmérséklet-ingadozások.

A főmeteorológus Csíkszeredában: hétvégén a reggeli fagyok után 10–15 fokra melegszik fel a levegő Hargita megyében
2024. március 20., szerda

Ők lennének RMDSZ-es tanácsosok Csíkszeredában

Tizenheten lennének önkormányzati képviselők az RMDSZ színeiben Csíkszeredában, közülük fog sorrendet kialakítani a Városi Küldöttek Tanácsa április negyedikén. Ekkor döntenek arról is, hogy ki lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje.

Ők lennének RMDSZ-es tanácsosok Csíkszeredában
2024. március 20., szerda

Kiskorúak megrontásával és gyermekpornográfiával gyanúsítanak egy háromszéki rendőrt

Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyeztek egy, a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság kötelékében dolgozó rendőrt, akit kiskorú megrontásával, illetve gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Kiskorúak megrontásával és gyermekpornográfiával gyanúsítanak egy háromszéki rendőrt
2024. március 20., szerda

A 120 éves gyergyószentmiklósi áramszolgáltatást ünnepelték

Új emléktábla került az áramszolgáltató vállalat gyergyószentmiklósi székhelyének falára, amely arra emlékeztet, hogy 120 éve gyúlt fel először a villanyvilágítás a városban. Az ünnepség keretében a további fejlesztések fontosságáról is szó esett.

A 120 éves gyergyószentmiklósi áramszolgáltatást ünnepelték
2024. március 20., szerda

A közösség segítségét kéri a Milvus

Adománygyűjtést indított a marosvásárhelyi Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület a sáromberki gólyakamera megjavítására, hiszen a két felszerelt kamera közül az egyik meghibásodott.

A közösség segítségét kéri a Milvus
A közösség segítségét kéri a Milvus
2024. március 20., szerda

A közösség segítségét kéri a Milvus

2024. március 20., szerda

Szombaton hagyta el otthonát, azóta sem tért vissza

Több napja nem tért haza egy székelyszentmiklósi férfi, testvére a rendőrségen jelentette eltűnését.

Szombaton hagyta el otthonát, azóta sem tért vissza
2024. március 20., szerda

Már bármelyik modern tanintézettel felveszi a versenyt a felújított marosvásárhelyi szakközépiskola

Szűk kétéves távollét után hétfőtől újra belakhatják a marosvásárhelyi Gheorghe Șincai Műszaki Szakközépiskolát a diákok. A teljeskörű felújításon átesett iskola sportpályáját is modernizálták, mint ahogyan számos más tanintézet sportpályáját.

Már bármelyik modern tanintézettel felveszi a versenyt a felújított marosvásárhelyi szakközépiskola
2024. március 20., szerda

Ünnepi hangversennyel rajtolnak a Szent György Napok

Hangversennyel nyitják meg az immáron 31. alkalommal megrendezendő sepsiszentgyörgyi városünnepet, amelyre ezúttal április 23–28. között kerítenek sort a szervezők.

Ünnepi hangversennyel rajtolnak a Szent György Napok
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Fontos számunkra az adatai védelme!

Annak érdekében, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és hirdetéseket, közösségi médiaszolgáltatásokat nyújtsunk, valamint elemezzük a látogatottságokat, partnereinkkel együtt sütiket (cookie-kat) használunk oldalunkon. Kattintson az Elfogadom a sütiket! gombra az említett technológia webes használatának elfogadásához. Bármikor megváltoztathatja hozzájárulási beállításait.

Szükség van a hozzájárulásához!

Az alábbi listából kiválaszthatja, hogy mely süticsoportok elhelyezéséhez járul hozzá böngészőjében. Mindegyik kategóriához tartozik egy leírás, amelyben részletezzük, hogy mi és partnereink mire használják az Ön adatait. Nagyra értékeljük, ha elfogadja a sütiket, és garantáljuk, hogy adatai biztonságban lesznek.

Tájékoztatás a sütik használatáról
A Príma Press Kft. által használt sütik kezelése

A Príma Press Kft. által üzemeltetett szekelyhon.ro domainen és aldomainjein keresztül elérhető weboldalakon sütiket (angolul: cookie-kat) használ.

A sütik feladata: információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről; megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek például online tranzakciók igénybevételekor, ezáltal nem kell újra begépelni az adatokat; megkönnyítik a weboldal használatát; célzott hirdetések jelennek meg a weboldalon; minőségi felhasználói élményt biztosítanak.

Mi a süti?

A sütik olyan kisméretű adatcsomagok, szöveges fájlok, amelyek a weboldalon történt látogatás alkalmával kerülnek elhelyezésre a böngészőjében. A sütik lehetővé teszik, hogy a felhasználót a következő látogatásakor felismerje, ezáltal a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.

A sütiket megkülönböztethetjük funkciójuk, tárolási időtartamuk alapján, de vannak olyan sütik, amelyeket a weboldal üzemeltetője helyez el közvetlenül, míg másokat harmadik felek helyeznek el.

Az Székelyhon.ro által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon alkalmazott sütik funkciójuk alapján lehetnek: alapműködést biztosító sütik; preferenciális sütik; statisztikai célú sütik; hirdetési célú sütik és közösségimédia-sütik.

A tárolási időtartamuk alapján megkülönböztetünk munkamenet sütiket, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt, és állandó sütiket, amelyeket a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató nem törli.

Alapműködést biztosító sütik

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható.

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Süti lejárata  
PHPSESSID szekelyhon.ro
Feladata a munkamenetek állapotának lekérése, a munkamenetek között.
munkamenet saját
cookieControll szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
cookieControlPrefs szekelyhon.ro
Feladata a süti beállítások megjegyzése
365 nap saját
_ga google.com 2 év harmadik fél
_gat google.com 1 nap harmadik fél
_gid google.com 1 nap harmadik fél
 
Preferenciális sütik:

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

Preferenciális sütik listája:

Süti neve Szolgáltató / Funkció Szolgáltató / Funkció
Süti lejárata
 
darkMode szekelyhon.ro
Sötét mód rögzítése
30 nap saját
textsize szekelyhon.ro
Betűméret rögzítése
30 nap saját
smartbanner szekelyhon.ro
Médiatér App smartbanner rögzítése
7 nap saját
 
Hirdetési célú sütik

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha a beállításoknál anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetések fognak megjelenni.

Hirdetési célú sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
__gads google.com 2 év harmadik fél
_fbp facebook.com 3 hónap harmadik fél
ads/ga-audiences google.com munkamenet harmadik fél
DSID google.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 100 nap harmadik fél
IDE google.com 1 év harmadik fél
pcs/activeview google.com munkamenet harmadik fél
test_cookie google.com 1 nap harmadik fél
tr facebook.com munkamenet harmadik fél
 
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

Közösségimédia-sütik listája:

Süti neve Szolgáltató Süti lejárata  
act facebook.com munkamenet harmadik fél
c_user facebook.com 1nap harmadik fél
datr facebook.com 1 nap harmadik fél
fr facebook.com 1 nap harmadik fél
locale facebook.com 1nap harmadik fél
presence facebook.com munkamenet harmadik fél
sb facebook.com 1 nap harmadik fél
spin facebook.com 1 nap harmadik fél
wd facebook.com 1 nap harmadik fél
x-src facebook.com 1 nap harmadik fél
xs facebook.com 1 nap harmadik fél
urlgen instagram.com munkamenet harmadik fél
csrftoken instagram.com 1 év harmadik fél
ds_user_id instagram.com 1 hónap harmadik fél
ig_cb instagram.com 1 nap harmadik fél
ig_did instagram.com 10 év harmadik fél
mid instagram.com 10 év harmadik fél
rur instagram.com munkamenet harmadik fél
sessionid instagram.com 1 év harmadik fél
shbid instagram.com 7 nap harmadik fél
shbts instagram.com 7 nap harmadik fél
VISITOR_INFO1_LIVE youtube.com 1 nap harmadik fél
SSID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SID  youtube.com 1 nap harmadik fél
SIDCC  youtube.com 1 nap harmadik fél
SAPISID  youtube.com 1 nap harmadik fél
PREF  youtube.com 1 nap harmadik fél
LOGIN_INFO  youtube.com 1 nap harmadik fél
HSID  youtube.com 1nap harmadik fél
GPS  youtube.com 1nap harmadik fél
YSC  youtube.com munkamenet harmadik fél
CONSENT  youtube.com 1 nap harmadik fél
APISID  youtube.com 1nap harmadik fél
__Secure-xxx  youtube.com 1 nap harmadik fél
 
A Príma Press Kft-vel szerződött partnerek által alkalmazott sütik leírása

A weboldalon más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket. A partnerek által alkalmazott sütikről a felhasználók a szolgáltatók saját honlapján tájékozódhatnak:

Google Analytics: https://developers.google.com/analytics/devguides/collection/gtagjs/cookie-usage

Google Ads: https://www.google.com/intl/en/policies/privacy

Google AdSense: https://policies.google.com/privacy?hl=hu

Facebook: https://www.facebook.com/policy/cookies/

Twitter: https://help.twitter.com/en/rules-and-policies/twitter-cookies

A Príma Press Kft-vel szerződéses kapcsolatban nem álló, harmadik felek által elhelyezett sütik

A fent leírtakkal ellentétben a Príma Press Kft. szerződéses kapcsolatban nem álló más szolgáltatások üzemeltetői is helyezhetnek el sütiket a weboldalon, a cégünktől függetlenül, saját működésük érdekében. Az ilyen, harmadik felek által használt sütik elhelyezése ill. az azt elhelyezők által esetlegesen folytatott adatkezelések tekintetében a Príma Press Kft. semmilyen felelősségen nem vállal, e téren felelősségüket kizárja.

Hogyan módosíthatók a sütibeállítások?

A korábban eszközölt sütibeállításokat desktopon a láblécében található Sütibeállítások menüre kattintva bármikor megváltoztathatja. Mobilon pedig a menü gombra, majd a Sütibeállítások menüre bökve éri el.

Alapműködést biztosító sütik:

Ezek a sütik biztosítják a weboldal megfelelő működését, megkönnyítik annak használatát. Enélkül a weboldal használata nehézkesen, vagy egyáltalán nem biztosítható. 

A sütik között vannak olyanok, amelyek törlődnek, amint a látogató bezárja a böngészőt (munkamenet sütik), míg másokat a látogató gépe ill. a böngészője mindaddig ment, amíg azok mentési időtartama le nem jár vagy a látogató azokat nem törli (állandó sütik).

Az alapműködést biztosító sütik között találhatók a cikkbe elhelyezett, harmadik fél által nyújtott tartalmak, mint például beágyazott YouTube-videók vagy Facebook-posztok stb. sütijei.

Alapműködést biztosító sütikhez tartoznak a statisztikai célú sütik is. A statisztikai célú sütik a felhasználói élmény javítása érdekében, a weboldal fejlesztéséhez, javításához kapcsolódnak. Lehetővé teszik, hogy a weboldal üzemeltetője azzal kapcsolatosan gyűjtsön adatokat, hogy a felhasználók miként használják az adott oldalt.

Alapműködést biztosító sütik listája: PHPSESSID, cookieControll, cookieControlPrefs, _ga, _gat, _gid, enr_cxense_throrrle.


NEM FOGADOM EL
MINDIG AKTÍV
Preferenciális sütik

A preferenciális sütik használatával olyan információkat tudunk megjegyezni, mint például a sötét mód, Médiatér App letöltésére buzdító smartbanner, vagy betűméret-állító használata. Ha nem fogadja el ezeket a sütiket, akkor ezeket a funkciókat nem tudja használni.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben bizonyos funkciók nem lesznek aktívak

Preferenciális sütik listája: darkMode, textsize, smartbanner


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM
Hirdetési célú sütik:

A hirdetési sütik célja, hogy a weboldalon a látogatók számára releváns hirdetések jelenjenek meg. Ezek a sütik sem alkalmasak a látogató személyének beazonosítására, sütiket hirdetési partnereink állíthatják be. Ezek a cégek felhasználhatják a gyűjtött adatok alapján az Ön érdeklődési profiljának létrehozására és más webhelyek releváns hirdetéseinek megjelenítésére. Ha anonimizálja ezeket a sütiket, akkor kevésbé releváns hirdetései lesznek.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

NORMÁL – az Ön profilja szerint, személyre szabott hirdetések jelennek meg

ANONIM – a hirdetés az Ön profiljától függetlenül jelenik meg

Hirdetési célú sütik listája: __gads, _fbp, ads/ga-audiences, DSID, fr, IDE, pcs/activeview, test_cookie, tr.


ANONIM
NORMÁL
Közösségimédia-sütik

A közösségimédia-sütik célja, a weboldalon használt közösségimédia-szolgáltatások biztosítása a látogató számára. Például, amikor a látogató a weboldalról tartalmat oszt meg a Facebookon, Twitteren, vagy a Bejelentkezem Facebook-fiókkal funkciót használja. A közösségimédia-szolgáltatók a sütiken keresztül adatokat gyűjthetnek arról, hogy a látogató hogyan használja a közösségi média által biztosított szolgáltatásokat, milyen tartalmakat oszt meg, mit lájkol stb.

A látogatónak lehetősége van a következő beállítások közül választani:

ELFOGADOM – ez esetben minden funkciót tud használni

NEM FOGADOM EL – ebben az esetben a közösségi média funkciói nem lesznek aktívak

Közösségimédia-sütik listája: act, c_user, datr, fr, locale, presence, sb, spin, wd, x-src, xs, urlgen, csrftoken, ds_user_id, ig_cb, ig_did, mid, rur, sessionid, shbid, shbts, VISITOR_INFO1_LIVE, SSID, SID, SIDCC, SAPISID, PREF, LOGIN_INFO, HSID, GPS, YSC, CONSENT, APISID, __Secure-xxx.


NEM FOGADOM EL
ELFOGADOM