Nem mindenki kérte a támogatást

A jogosultak alig több mint fele tette le első negyedi elszámolását a gázolaj-ártámogatásra. Az illetékesek szerint ebben nincsen semmi rendkívüli, hiszen a gazdák inkább a tavaszi mezőgazdasági munkálatok során használnak el jelentősebb mennyiségű gázolajat.

Rédai Botond

2014. május 04., 19:002014. május 04., 19:00

2014. május 04., 19:112014. május 04., 19:11


„Körülbelül annyi kifizetési kérés érkezett, mint amennyire számítottunk” – tájékoztatott Haschi András. A Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) igazgatója elmondta, határidőig összesen kétszázötven igénylés érkezett a négyszáz erre jogosult gazda részéről, őket a következő időszakban fizetik majd ki.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy egy, múlt év végén megjelent miniszteri rendelet alapján változott a tavaly ősszel elfogadott gázolaj-ártámogatási rendszer. Ennek értelmében ha az egyik időszakra megállapított gázolajmennyiségre járó támogatást valaki nem tudja felhasználni, a különbözetet később is igényelheti. Korábban ez a különbözet elveszett.

A 2014-re elfogadott, támogatásra jogosult gázolajmennyiséget az érintettek egyszerre vagy negyedévenként is kérhetik, egyetlen korlátozás, hogy egyik negyedévi kifizetés sem lehet több a fennmaradó mennyiség harmadánál. Az említett kormányhatározat egyébként az egy évre megállapított gázolajmennyiség felső határát is megszabja, amiért igényelni lehet a támogatást. Így például gabonatermesztésre, szemtermesztő zöldségfélék, illetve olaj előállítására használt ipari növények esetében az éves határ 78 liter hektáronként, szarvasmarha-tenyésztés esetében ez az érték 56 liter/UVM. Az utóbbi, az Európai Unióban elfogadott mértékegység (UVM - unitate vita mare) célja, hogy közös nevezőt jelöljön ki a különböző állatfajták számára, annak függvényében, milyen mennyiségű nitrogént tartalmaz az illető állatfajta ürüléke egy év leforgása alatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés