Fotó: Iochom Zsolt
A Dévai Szent Ferenc Alapítvány felcsíki otthonainak gyerekei javára szerveznek vasárnap jótékonysági korcsolyázást a csíkkarcfalvi műjégpályán.
2013. december 20., 13:422013. december 20., 13:42
2013. december 20., 14:162013. december 20., 14:16
Tavaly első ízben szervezte meg a Felcsík Kistérségi Társulás és a Felcsíki Műjégpálya azt a karitatív célú rendezvényt, melynek célcsoportja a Dévai Szent Ferenc Alapítvány felcsíki otthonainak gyerekei voltak.
Katona Melinda, a Felcsík Kistérségi Társulás munkatársa kiemelte, akkor több mint hétszáz személy tartotta fontosnak megjelenni a korcsolyázással egybekötött jótékonysági esten. „Idén több mint 130 gyerekért korcsolyázhatunk, a csíkszentdomokosi, csíkkarcfalvi, madéfalvi és csíkrákosi otthonok lakóiért” – jelentette ki az illetékes, aki szerint az otthonok lakói is részt vesznek a rendezvényen. Ennek során korcsolyaoktatás lesz számukra, majd közösen egy rövid karácsonyi előadást tartanak, továbbá a jégen az Ördögborda Néptáncegyüttes is fellép. A csíkkarcfalvi műjégpályán vasárnap, december 22-én 17 órától kezdődő eseményen a csíkkarcfalvi Kozma Ervinnek és a csíkdánfalvi Gyenge Hunornak is gyűjtenek adományokat.
Huszonkét autó, benzingőz, adrenalin, kifordítások, borulások, illetve egy kisebb ijedtség – ez jellemezte a 6. Csíkszentkirályi Roncsderbit szombaton.
Folyamatban van több mezei útszakasz aszfaltozása Madéfalva környékén, ez a gazdáknak könnyíti meg termőföldjeik megközelítését, és elkerülhetik mezőgazdasági gépekkel a nagy forgalmú főutat. A szomszédos községek megközelítése is egyszerűbb lesz.
Hargita Megye Tanácsa lakossági konzultációkat hirdetett a 125-ös jelzésű, Csíkdánfalvát Balánbányával összekötő megyei besorolású út felújítása kapcsán.
Elkezdődtek a felújítási munkálatok Hargita Megye Tanácsának épületénél, a beruházás ideje alatt a megyei önkormányzat ideiglenesen elköltözött.
Csíkszentkirály ismét a roncsautók fővárosává válik a hétvégén, hatodik alkalommal jelentkezik ugyanis a sokak által várt roncsderbi. A látványos eseményre idén is több mint húsz csapatot várnak.
Jövő hétfőtől a megszokott félórás helyett negyedórás intervallumokra foglalhatnak időpontot a Csíkszeredai Helyi Személynyilvántartó Közszolgálat ügyfelei.
Az államalapítás emlékére és az új kenyér ünnepére gyűlt össze Csíkszereda közössége augusztus 20-án a Mikó-vár udvarán. Beszédek, áldások, közös imák és koncertek tették teljessé a napot, amely egyszerre szólt múltról, jelenről és jövőről.
Soron kívüli ülésen döntött több határozattervezetről a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület szerdán. Több tervezett beruházás becsült értékét kellett módosítani, de a költségvetés kiigazítására is szükség volt különböző tételekkel.
A csendőrség és a helyi vadásztársulat közös akciójára azután került sor, hogy vészhelyzeti riasztás érkezett a 112-es segélyhívó számra.
A megszokott falfestésen, fertőtlenítésen túl mosdókat javítanak, tantermeket alakítanak át, udvart szépítenek a csíkszéki iskolák. Készülnek az őszi tanévkezdésre.
szóljon hozzá!