
Fotó: Iochom Zsolt
Nagycsütörtök az utolsó vacsorának az ünnepe, amikor Jézus megmosta tanítványai lábát, példát mutatva nekik önzetlen szeretetből és alázatból. Erre emlékezve Urbán Erik ferences templomigazgató is megmosta tizenkét hívő lábát a csíksomlyói pápai kisbazilikában.
2014. április 18., 09:502014. április 18., 09:50
2014. április 18., 10:092014. április 18., 10:09
Nagycsütörtökön az esti szentmisét megelőzően az 1955-ben alapított Magyar Rádió Gyermekkórusa tartott hangversenyt a csíksomlyói kegytemplomban, amelyen nyugat-európai reneszánsz mesterek és kortárs magyar szerzők művei csendültek fel.
A szentmise áldozatot Urbán Erik templomigazgató Bőjte Mihály házfőnökkel és Sárközi Sándor piarista szerzetessel közösen mutatta be, kérve az Urat, hogy ahogy annak idején önmagával táplálta tanítványait, ugyanúgy tápláljon bennünket is szent testével és vérével.
A szent háromnapi liturgia része volt a lábmosás, annak emlékére, hogy az utolsó vacsorán Jézus Krisztus az apostolainak megmosta a lábát. Ugyanígy a szertartást végző Urbán Erik ferences szerzetes is tizenkét hívőnek megmosta a lábát. Ebben a jelképes cselekedetben Jézus szeretetének legnagyobb jelét adta egyházának.
A lábmosás jelenetének kétfajta mondanivalója is van: egyik egy teológiai a másik egy erkölcsi mondanivaló. Ha nem engedjük, hogy Jézus Krisztus megmossa az én lábamat és megmosson engem, akkor nekem nem lehet részem a feltámadásban és a dicsőségben. Az erkölcsi mondanivalója pedig az, hogy példát adott Jézus az alázatosságra, az egymás szolgálatára.
„Virrasztani és imádkozni is akarunk a mai este az Úr Jézussal, számunkra a kettő az egyet jelent, a léleknek a virrasztása, az a test imádsága, és fordítva” – fogalmazott prédikációjában Erik testvér.
A szentmise végén megtörtént az oltárfosztás, eltávolították az oltár minden díszét, és a hívek csendben, elbocsátás nélkül távoztak a templomból.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!