Mintegy száz fát vágtak ki a tulajdonos tudta nélkül

A szomszédos telek tulajdonosa vágatta ki az ő területén levő erdő egy részét – panaszolta egy csíktaplocai férfi, aki a kár megtérítéséről is megegyezett, de csak a pénz egy részét kapta meg. Az ügyben rendőrségi vizsgálat van folyamatban.

Kovács Attila

2017. március 02., 10:162017. március 02., 10:16

A csíktaplocai Pál Ferencnek Csíkszereda nyugati határában, a Tekerő nevű részen van egy több mint 4 hektáros erdőterülete. Elmondása szerint tavaly tavasszal, amikor a helyszínen jártak, meglepődve tapasztalták, hogy a terület egy részén tarvágás történt, mintegy száz fát vágott ki valaki. Nem sokáig kellett várni, hogy kiderüljön, a favágást 2015 őszén a telkükkel szomszédos erdei kaszáló tulajdonosa rendelte el.

„Nekünk birtoklevelünk van a területre, de a szomszéd, Fodor Tibor azt állította, az a rész, ahol a fák voltak, az övé – így a fák nagy része le is volt bélyegezve az erdészet által. A történtek után felmérést készítettek a helyszínen a kataszteri szakemberek, és megállapították, hogy a tarvágás a mi területünkön történt” – mondta el Pál Ferenc.

A károsult panaszt tett a rendőrségen, a vizsgálat megkezdődött, közben azt is javasolták nekik, hogy a kár megtérítéséről a két fél próbáljon megegyezni. Tavaly júliusban a felek egy megállapodást is aláírtak egy közjegyző előtt, amelynek értelmében Fodor vállalta, hogy a kártalanításként elfogadott összeget kifizeti a károsultnak.

„Ennek az összegnek kevesebb mint felét kifizette, de a 2016. november 15-ig megjelölt határidő már rég lejárt, és azt mondta, többet nem fizet” – említette a panaszos, aki most azt várja, hogy az ügy a hatósági vizsgálat után kerüljön a bíróság elé. Kérdésünkre Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, az említett ügyben falopás gyanújával folytatnak vizsgálatot.

Fodor Tibor szerint félreértés miatt vágták ki a fákat az említett területről. Mint kérdésünkre elmondta, neki a parcellákról készült régi térkép volt meg, és annak alapján ismerte a határokat. „Később a telekhatárokat módosították a kataszteri felmérés alapján, de én erről nem tudtam, mert nekem nem szólt senki” – említette a férfi, aki azt mondta, a peres eljárás során várhatóan eldől, kinek van igaza.

A közjegyző előtt készült megállapodás szerint általa fizetendő összeggel kapcsolatban azt mondta, azért nem fizette ki a teljes összeget, mert szerinte ez túlzott, a kivágott fa értéke jóval kevesebb ennél.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
Hirdetés