MINTA-szervezet alakult

Megalakult a Magyar Ifjúsági Nemzeti Tanács (MINTA) csíkszeredai szervezete. A hétfő esti gyűlésen a jelenlévők Szabó Vilmost választották a csíkszeredai szervezet elnökévé.

Létai Tibor

2013. március 19., 10:592013. március 19., 10:59

2013. március 19., 15:032013. március 19., 15:03

A MINTA az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete, tagjai egyben a Néppárt tagjai is. A jobbközép irányultságú, nemzeti érzelmű és keresztény szellemiségű fiatalok tömörülését olyan ifjak hozták létre, akik egyetértenek a Néppárt célkitűzéseivel.

„Az új szervezet soraiba vár minden tizennyolc és harmincöt év közötti fiatalt, aki felelősséget érez közösségeinkért, fontosnak tartja az őseinktől kapott kultúra megőrzését és továbbadását, környezetünk védelmét, a keresztényi alapokon nyugvó szolidaritás eszméjét, az egységes magyar nemzetben való gondolkodást” – tudtuk meg Tőke Ervintől, az ifjúsági szervezet kezdeményező bizottságának tagjától, önkormányzati képviselőtől. Kifejtette: tevékenységükkel hozzá kívánnak járulni a magyar nemzet felemelkedéséhez. „A régi, rossz beidegződések megváltoztatására egy új, pozitív szemléletű mentalitásra van szükség, a létrejövő tagszervezetek azért dolgoznak, hogy minél több magyar fiatalt felrázzanak az apátiából és a pesszimizmusból” – fogalmazott Tőke. Megjegyezte: „gyönyörű hazánk, történelmünk, kulturális, szellemi kincseink felelősséggel ruházzák fel a felnövekvő generációt. A ránk testált örökséget meg kell őriznünk, és tovább kell adnunk. Nem vagyunk kis nemzet, a Kárpát-medencében továbbra is a magyar a legnépesebb közösség. Ennek szellemében kell cselekednünk és tevékenykednünk egy szebb jövő érdekében.”

A Magyar Ifjúsági Nemzeti Tanács célja a többi között a fiatalok pályázati forrásokhoz való segítése, külpolitikai kapcsolatok építése, média-, jogi és közigazgatási ismeretek megszerzésének segítése, honismereti kirándulások, túrázások szervezése, egyetemi hallgatók és diákok tanulmányainak felkarolása, a székely önrendelkezési törekvések következetes képviselete és támogatása.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 08., szerda

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is

Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is
2026. április 08., szerda

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában
2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés