
Fotó: Borbély Fanni
Családokat, népviseletbe öltözötteket és „civileket” is várnak szombaton, az Ezer Székely Leány Napján Csíkszeredába és Csíksomlyóra. Az egész napot felölelő program alatt a néptánc, a népviselet, a népi hagyományok lesznek főszerepben.
2025. július 02., 15:372025. július 02., 15:37
A korábbi évekhez hasonlóan szervezik meg idén is az Ezer Székely Leány Napját Csíkszeredában. Korodi Attila csíkszeredai polgármester az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón elmondta, szombaton a Szabadság tértől a csíksomlyói kegytemplomon át a somlyói hegynyeregig
Fotó: Borbély Fanni
András Mihály, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjeként arra biztatja az érdeklődőket, hogy családjaikkal együtt vegyenek részt az eseményen, mert a gyermekek számára is lesznek programok, ügyességi játékok, kézműves foglalkozások, továbbá népi mesterségekbe kaphatnak betekintést, de ki is próbálhatják azokat. Ugyanakkor lesz kézműves vásár, és kint lesznek a lacikonyhások is.
– tette hozzá András Mihály.
Fotó: Borbély Fanni
Az idei esemény házigazdája Csíkszentkirály lesz, ők adják majd tovább az esketőszékeket a következő csíki településnek, amely a jövő évi rendezvény házigazdája lesz. A csíkszentkirályiak a népviseleti sátorban mutatják be népviseleteiket, de más hagyományos öltözékeket is kiállítanak, amelyekbe be is öltözhetnek a résztvevők egy fotó erejéig, és igény szerint hajfonatokat is készítenek számukra.
A program szerint a gyülekezőt szombaton reggel fél kilenc és kilenc óra között tartják a Szabadság téren, ezért arra kérik a járművezetőket, hogy már péntek estétől hagyják üresen az Óceán üzlet és a Szabadság tér közötti útszakasz parkolóit a Temesvári sugárúton. Szombaton ugyanis ide érkeznek a lovasszekerek, és ez az útszakasz 8.30 és 10 óra között zárva lesz a közúti forgalom előtt. A felvonulókat huszárok és a helyi rendőrség kísérik majd.
így ezeken a szakaszokon is a gépjárművezetők türelmét kérik. A csíksomlyói kegytemplomban 11 órától kezdődik a szentmise, onnan a lovasszekerek üresen mennek ki a nyeregbe, ahol a lovaknak vizet biztosítanak. A többi résztvevő gyalogosan vonul ki a nyeregbe a régi úton. A 2019-es pápalátogatásra készült út ugyanis a behajtási engedéllyel rendelkező gépkocsiknak van fenntartva – közölték a szervezők.
Az autóbusszal érkező csoportok 9 órakor találkoznak a Szabadság téren. Javasolt parkolóhely a járművek részére az Erőss Zsolt Aréna parkolója. A csoportok a Szabadság téri rövid program után autóbusszal mennek fel a csíksomlyói kegytemplomhoz, majd a szentmise után ők is gyalog vonulnak ki a nyeregbe.
Javasolt útvonal számukra a csíktaplocai körforgalom érintésével a Nagymező útja. Parkolhatnak a Szent István Gyermekotthon melletti parkolóban, valamint a kegytemplom parkolójában.
Indulás Csíkszeredából: 10, 11, 12 órakor
Útvonal: Autóbusz-pályaudvar, Asirom, Csíki Játékszín, Mikó Vár, Testvériség sugárút, Nest bevásárlóközpont, Márton Áron Főgimnázium, Csíksomlyó.
Visszaút Csíksomlyóról: 17, 18, 18.30 órakor
Útvonal: Csíksomlyó, Márton Áron, Posta, Hargita utca, városi buszállomás, Asirom, Csíki Játékszín, Mikó-vár, Testvériség sugárút.
A székelyruhában utazóknak a szállítás ingyenes.
Hagyományosan, minden népviseletbe öltözött résztvevőnek, egy emlékkitűzőt biztosítanak.
Fotó: Pinti Attila
Program:
09.00 – Gyülekező a Szabadság téren
09.15 – Megnyitó, köszöntő, a csíkszentkirályi néptánccsoportok táncösszeállítása, közös tánc
09.45 – Felvonulás a Csíksomlyói Kegytemplomba
11.00 - 12:00 – Ünnepi szentmise a Csíksomlyói Kegytemplomban
12.00 – Felvonulás a Kegytemplomból a Nyeregbe
Csíksomlyói Nyereg:
13.00 – Megnyitó
13.30 – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai
15.30 – A csíkszentkirályi néptánccsoportok, a Hargita Székely Néptáncszínház és a Hargita Együttes Ifik Néptáncegyüttes előadása, ünnepi köszöntő
16.15 – Közös játék és tánc, közös fotó készítése a népviseletbe öltözöttekkel
17.00 – Esketőszékek átadása
17.10 – Hagyományőrző néptánccsoportok előadásai
Fotó: Pinti Attila
Az Ezer Székely Leány Napja előtti napon, július 4-én, pénteken tartják a székely népviselet napját, így ezen a napon ajánlják, hogy öltsék magukra az emberek népviseletüket, vagy annak egy darabját, és készítsenek róla egy fotót, amelyet pénteken küldjenek el a hargitaneptanc@gmail.com címre, WhatsApp-on a 0724 309 524-es telefonszámra, vagy üzenetben Hargita Székely Néptáncszínház Facebook-oldalára., ahol a képeket majd közzéteszik.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!