Minden gyereknek lesz helye az előkészítő osztályokban

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Közzétette az oktatási tárca az előkészítő osztályokba való beiratkozásra vonatkozó módszertant. Február 27-étől március 16-áig írathatják a szülők előkészítőbe a gyermekeiket. Csíkszeredában 21 előkészítő osztályt indítanak.

Molnár Rajmond

2017. február 23., 17:212017. február 23., 17:21

2017. február 23., 17:272017. február 23., 17:27

Az elemi oktatásba való beiratkozásra vonatkozó rendelet szerint azokat a gyermekeket kötelező előkészítő osztályba beíratni, akik 2017. augusztus 31-éig betöltik a hatodik életévüket. Akik szeptember elseje és december vége között lesznek hatévesek, akkor veszik fel előkészítőbe, ha a szülők igénylik ezt, és a pszichoszomatikus felmérésen a szakemberek megerősítik, hogy iskolaérettek. Ellenkező esetben az óvodák nagycsoportjaiba járhatnak.

Az iskolai körzetekről

A szabályzat szerint az iskolák kötelesek a megszabott körzetükből minden gyermeket beírni, ha a szülők ezt igénylik. Más körzet iskolájába akkor lehet beiratkozni, ha a helyi gyermekek felvétele után is maradnak üres helyek. Ha a körzeten kívülről beiratkozni kívánó gyermekek többen vannak, mint a megmaradt helyek, akkor több általános feltétel szabályozza az iratkozás sorrendjét, illetve az iskola is kidolgozhat erre szabályokat.

A iskolai körzetek listája, az előkészítő osztályok iskolánkénti száma, illetve a pszichoszomatikus felmérések helyszínéül szolgáló tanintézetek már felkerültek a Hargita Megyei Tanfelügyelőség honlapára. Az előkészítőbe való beiratkozás hétköznaponként reggel nyolc és este 8 óra között, illetve szombatonként kilenc és tizenhárom óra között lehetséges a kívánt tanintézetben.

A tervezet szerint továbbá az iskoláknak február 23. és március 2. között kell megszervezniük a nyílt napokat, amikor is a szülőknek lehetőségük nyílik megtekinteni az induló osztályokat, illetve találkozhatnak a tanintézetben dolgozó pedagógusokkal és vezetőséggel. A pszichoszomatikus felmérések február 22-étől március 14-éig zajlanak. A beiratkozás első eredményeit március 22–23. között teszik közzé.

Csíkszeredában összesen 21 előkészítő osztályt indítanak. Négy román tannyelvű osztály: ebből kettő az Octavian Goga Főgimnáziumban, illetve kettő – ebből egy step by step – a Liviu Rebreanu Általános Iskolában. A magyar tannyelvű osztályok közül a Nagy István Művészeti Középiskolában szintén két tagozat indul, a József Attila Általános Iskolában pedig négy, amelyből egy step by step típusú osztály lesz. Ezek mellett a Nagy Imre Általános Iskolában is négy előkészítő tagozat indul, a Petőfi Sándor Általános Iskolában három, a Xántus János Általános Iskolában pedig négy, amely tartalmaz összevont osztályokat is – tudtuk meg Waczel Ferenctől, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelőjétől. Waczel kihangsúlyozta, idén is minden beíratott gyereknek lesz helye az előkészítőben, így fölösleges az elmúlt évek során már tapasztalt éjszakai sorban állás.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés