Fotó: Hargita megyei tűzoltóság
Négy tűzoltó-alakulat több mint két órán át oltott egy csíkszentdomokosi gazdasági melléképületben keletkezett tüzet szerdán este. Számos szerszám, jelentős mennyiségű építő- és faanyag semmisült meg.
2017. január 26., 13:092017. január 26., 13:09
A Szikrák utcában a vizsgálatok szerint egy csatlakozóaljzatban keletkezett rövidzárlat miatt csaptak fel a lángok szerdán – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság. A helyszínre a balánbányai hivatásos tűzoltók, illetve a csíkszentdomokosi, csíkszenttamási és csíkkarcfalvi önkéntesek vonultak ki. A harminchat tűzoltó munkáját – a csűrben és istállóban pusztító tűz megfékezését – huszonnégy helybéli is segítette.
A lángok martalékává vált a melléképület tetőzete, több kéziszerszám, három köbméter deszka, negyven zsák cement és egy betonkeverő. A keletkezett anyagi kár huszonötezer lejre tehető – számol be a tűzoltóság közleménye.
Családokat, népviseletbe öltözötteket és „civileket” is várnak szombaton, az Ezer Székely Leány Napján Csíkszeredába és Csíksomlyóra. Az egész napot felölelő program alatt a néptánc, a népviselet, a népi hagyományok lesznek főszerepben.
A honfoglalás megőrzésének sorsdöntő győzelmére, a 907-es pozsonyi csatára emlékeznek Csíkcsomortánban, az Ezer Székely Leány Napja előestéjén – méltó helyszínen, a Kárpátok Őre emlékműnél.
Hová fordulhat a csíkszeredai lakó, ha szomszédságában éjnek évadján rendszeresen csendháborítás zajlik, netán fiatalok labdáznak, hangoskodnak az ablaka alatt. Mivel a helyi rendőrségnél kevesen vannak, éjszaka csak az állami rendőrséget hívhatja.
Miután a Maros Megyei Törvényszék ítéletet hirdetett a Borboly Csaba és tizenkét másik személy ellen indult büntetőperben, megtörtént a fellebbezések benyújtása. Tíz vádlott fellebbezett az első fokon hozott ítélet ellen, köztük Borboly is.
Jelentősen megnövekedtek a csíkszeredai megyeháza felújításának költségei, ezért Hargita Megye Tanácsa hitelből kényszerül kiegészíteni a beruházás költségvetését. A munkálatokat rövidesen elkezdik, az irodák várhatóan egy tömbházba költöznek.
Hátrányos helyzetű személyeknek nyújtanak majd egészségügyi és szociális szolgáltatást a csíkszeredai Goscom egykori épületében. Az ingatlan felújításához szükséges megvalósíthatósági tanulmányt pénteki ülésén fogadta el a képviselő-testület.
Már több hónapja, hogy bevezették az új okoskukákat Csíkszeredában, a hulladék 70 százalékát mégis még mindig a tárolók mellől gyűjti be a hulladékkezelő cég. Pál Tamás, az Eco-Csík Kft. igazgatója abban bízik, hogy ez csak átmeneti állapot.
Elment otthonról és azóta se jelentkezett egy csíkszeredai kiskorú lány, családja bejelentése után kedden a rendőrség is a keresésére indult.
Nyitott kapukkal várják a látogatókat a csíkszentimrei Henter-kúriába június 28-án, szombaton. A szervezők különféle programokkal készülnek az érdeklődőknek, de arra is lesz lehetőség, hogy a kúria festői kertjében pihenjenek.
Végrehajtókkal lakoltattak ki öt családot Csíkszereda központjában egy állami tulajdonú, de városi ügykezelésű épületből. Már régebb meg kellett volna lépni, de most az ingatlan is életveszélyes állapotba került.
szóljon hozzá!