Még mindig csak kekszet kapnak a kifli helyett

•  Fotó: Baricz Tamás Imola

Fotó: Baricz Tamás Imola

Hiába minden ígéret, a rossz minőségű Prahova megyei péktermékek után továbbra is csak két napra szállít  saját gyártású kiflit, három napra pedig Temes megyében gyártott kekszet a Logistic Media Pop Art nevű tordai cég, a közbeszerzésen elnyert Hargita megyei kistérségek tanintézeteibe. A csíki iskolák igazgatói nincsenek megelégedve a helyzettel.

Molnár Rajmond

2017. március 06., 09:272017. március 06., 09:27

„Az új kiflit szeretik a gyerkőcök, de csak két napra kapják. A keksz meg csak 44 grammos, pedig a szerződésben foglaltak szerint legalább 80 grammos kellene legyen” – fogalmazott érdeklődésünkre Dávid Zoltán, a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola igazgatója. Ezt Ferencz S. Alpár, a csíkszeredai József Attila Általános Iskola igazgatója is megerősítette.

„Egy 12 éves gyerek tenyerében elfér ez a keksz, a mennyisége pedig nem elég” – mondta az igazgató. Hozzátette, tudja, hogy a megyei önkormányzat folyamatosan nyomon követi az ügyet, de ilyen esetekben nem egyszerű a szerződésbontás. Szabó-Mező László, a csíkszentkirályi Vitos Mózes Általános Iskola igazgatója megkeresésünkkor közölte, hogy péntekre még kekszet sem kaptak. „Elég vicces, ha egy nyolcadikos, 170 cm magas fiúgyermek egy ekkora mennyiségű kekszadagot kap, s ez neki az egész napi tízórai” – panaszolta az igazgató.

Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata legutóbb február 20-án küldött közleményt a témával kapcsolatosan. Mint írták, a megyei önkormányzat magyarázatot kért a tordai cégtől a kialakult helyzetre, mivel állításuk szerint a prahovai kiflik után csak saját termékeket kellene szállítaniuk. A cégvezető magyarázata szerint a kekszgyártóüzemmel problémájuk akadt, ezért kénytelenek egy Temes megyei alvállalkozó kekszeit szállítani, amíg megoldják a problémát. A közleményben megjegyzik, egy új közbeszerzés kiírása esetén a gyerekek egy hétre, de akár tanév végéig is kifli és keksz nélkül maradhatnak, amíg új beszállító jelentkezik. Hozzáteszik, a tej-kifli program kiskapui lehetőséget biztosítanak arra, hogy a távolabbi beszállítók kifli helyett kekszet szállítsanak, a 761/2011-es kormányhatározat szerint a 25 kilométernél közelebb lévő cégek naponta kell szállítsák a termékeket, a 25-50 km távolságra lévő cégek heti kétszeri, az 50 kilométernél távolabb helyezkedő cégek pedig heti egyszeri szállításra kötelesek. Ezzel szemben a helyi cégek kötelesek naponta szállítani, akik így nem tudnak olyan alacsony árakkal dolgozni, mint például a tordai cég.

Mint ismeretes, bírósági hercehurcát megelőző peren kívüli eljárás keretében vállalta a tordai cég, hogy február 14-től már a saját termékeit szállítja a Hargita megyei tanintézetekbe az addig szállított nagyon rossz minőségű prahovai péktermékek helyett.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
2026. október 10., szombat

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére

Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.

Sűrű köd miatt adtak ki sárga riasztást Csíkszeredára és környékére
Hirdetés