Másfél fizetésnyi visszaperelt bér idén

A második és a harmadik negyedévben fizetik ki a csíkszeredai kórház alkalmazottainak azokat az összegeket, amelyeket idén kapnak a korábban megvont és később peres úton visszanyert fizetési jogok után.

R. Kiss Edit

2012. március 11., 15:062012. március 11., 15:06

2012. március 11., 16:212012. március 11., 16:21

A 2008-ban meg nem kapott és később peres úton megnyert 13. fizetés 33 százalékát, valamint a 2010. július-december időszakra szintén perrel visszanyert 25 százalékos bércsökkentés 5 százalékát és az erre számolt inflációs többletet kell megkapják idén a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház azon alkalmazottai, akik Sanitas-tagok – mondta Nyulas Emma, az egészségügyi szakszervezet Hargita megyei elnöke.

A peres úton visszanyert összegek kifizetését kormányhatározattal több évre osztották fel. Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere közölte, belefoglalták az alkalmazottaknak visszajáró összegeket az intézmény idei költségvetésébe, és a második, illetve a harmadik negyedévben fogják ezeket kifizetni. A menedzser szerint igazságtalanság, hogy miközben ezek az összegek annak idején a központi költségvetésbe kerültek vissza, most mégsem központi forrásból biztosítják. „Joguk van erre a pénzre az alkalmazottaknak, mert megdolgoztak érte, de a kórház elég kellemetlen helyzetbe kerül a kifizetésük által, hisz a levont összegeket beküldtük a központi költségvetésbe, a kórháznak pedig nincsenek tartalékai. Így ki kell termeljük ezt a pénzt, az alkalmazottak kell megdolgozzanak érte ismét” – fejtette ki Demeter Ferenc. Közölte, a második negyedévben a megnyert 13. fizetésnek erre az évre kifizetésre megszabott részét, a harmadik negyedévben pedig a 25 százalékos bércsökkentésnek erre az évre visszaadásra megszabott részét fizetik ki az alkalmazottaknak.

Nyulas Emma úgy értékelte, egy alkalmazott összesen másfél fizetésnyi pénzt kap idén a visszaperelt jogokból. Jövőre folytatódnak a kifizetések, akkor lesz esedékes a megnyert tizenharmadik fizetés következő egyharmada, illetve a hat hónapra visszanyert 25 százalékos bércsökkentés újabb tíz százalékának a visszafizetése.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt

Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.

Ezer székely leány és még annál több
Ezer székely leány és még annál több
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

2025. július 05., szombat

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda

Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda
2025. július 05., szombat

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon

Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon
2025. július 05., szombat

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók

Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók
2025. július 05., szombat

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban

Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban
2025. július 04., péntek

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában

Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában
2025. július 04., péntek

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek

Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek
2025. július 03., csütörtök

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel

Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel
2025. július 03., csütörtök

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát

Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát