
Fotó: Szucher Ervin
Nem történt előrelépés a Borboly Csaba és társai ellen indult büntetőper csütörtöki tárgyalásán, a marosvásárhelyi ítélőtáblánál.
2014. január 30., 18:082014. január 30., 18:08
2014. január 30., 18:162014. január 30., 18:16
A vádlottakat nem hallgatták meg, az ügyet tárgyaló bíró ezúttal azért javasolt egy későbbi időpontot a folytatáshoz, hogy legyen ideje a bíróságnak megfelelően tanulmányozni a korábban a védelem által támasztott törvényességi kifogásokat – tudtuk meg a Brüsszelben tartózkodó Borboly Csabát képviselő Sergiu Bogdan ügyvédtől.
A következő tárgyalási időpont március 7-én lesz, akkor dönti el a bíró, hogy kérni fogja vagy sem az ügyészségtől a vádirat újraírását. Az ügyvéd hozzátette, a február elsejétől érvénybe lépő új büntetőtörvénykönyv előírásai is befolyásolni fogják az ügyet.
A múlt heti tárgyaláson a vádlottak ügyvédjei kifogást emeltek az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) pontatlannak minősített munkája ellen, és újrafogalmazás céljából kérték a vádirat visszaküldését. Amint már korábban beszámoltunk róla, a DNA azzal vádolja a Hargita megyei önkormányzat elnökét és volt alelnökét, Borboly Csabát, illetve Sófalvi Lászlót, hogy további tizenegy személlyel együtt egy útépítési korrupciós botrányba keveredtek.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!