
Fotó: Kristó Róbert
Május 4. és 11. között érkeznek ismét Hargita megyébe a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai.
2013. április 19., 19:572013. április 19., 19:57
2013. április 21., 09:432013. április 21., 09:43
Tavasszal és ősszel jönnek hosszú évek óta Hargita megyébe a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat önkéntes orvosai, akik a kórházakban, iskolákban, óvodákban és egyéb gyermekintézetekben szűrik, vizsgálják és gyógykezelik a rászoruló gyermekeket. Az intézményeket ugyanakkor gyógyszerekkel, gyógyászati segédeszközökkel, illetve szakmai továbbképzéssel is szokták segíteni. A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat közleménye szerint tavaly az önkénteseik több mint tízezer vizsgálatot végeztek, emellett gyermekneurológusuk folyamatosan támogatja munkájával a szervezet által felújított csíkszentmártoni Korai Fejlesztő Központot.
Idén tavasszal is csatlakozik az orvoscsoporthoz a gyermekmentő szolgálat fogászati busza. A mobil rendelőben dolgozó fogorvosok tavaly közel 4300, Magyarországon és a határon túl élő gyermek fogait vizsgálták meg – közli a szervezet. Beszámolnak arról is, hogy a székelyföldi szűrések során a fogorvosok tavaly tapasztaltak először fejlődést és látható eredményt, ami a több éve tartó – évente kétszeri – szűrésnek és kezelésnek is köszönhető. A májusi Hargita megyei vizsgálatokhoz a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat nőgyógyászati szűrőkamionja is csatlakozik, a mobil rendelőben dolgozó orvosok szűréseket, vizsgálatokat végeznek és tanácsadást tartanak.
A szervezet tájékoztatása szerint az orvoscsoport látogatásával egy időben idén is sor kerül a hagyományos gyermek- és ifjúsági labdarúgótornára Csíkszentdomokoson, melyet az Aranycsapat tagja, a Gyermekmentő Szolgálat Sportbizottságának elnöke, Buzánszky Jenő vezet. A korábbi évekhez hasonlóan a győztes csapatokat idén is vendégül látja a gyermekmentő szolgálat a budapesti önkormányzattal közösen szervezett Városligeti Gyermeknapon, május 25–26-án.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!