
Az új tömbházak egyikének látványterve
Fotó: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a Csíkszeredában épülő új ifjúsági bérlakások építése érdekében. A beruházó Országos Lakásügynökség (ANL) a város által korábban átadott területen két tömbházat épít fel.
2026. május 27., 18:012026. május 27., 18:01
Tavaly októberben fogadta el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület azt a megvalósíthatósági tanulmányt, amely két tömbház építésére vonatkozik – ezeket a fejlesztési minisztérium finanszírozásával az ANL fogja elkészíteni. Azóta már kiírták a közbeszerzési eljárást a társasházak műszaki terveinek elkészítésére, és a kivitelezésre – tudtuk meg Bors Bélától.
Csíkszereda alpolgármestere szerint mivel
a licit befejezése nem lesz egyszerű, de úgy látja, hogy ebben az évben a folyamat lezárulhat, és a műszaki tervek elkészítése után jövőben már az építkezés is elkezdődhet.

Első körben két új tömbház épülhet ifjúsági bérlakásokkal Csíkszeredában, ehhez a finanszírozó Országos Lakásügynökségnek (ANL) is rá kell bólintania a megvalósíthatósági tanulmányra. Ugyanakkor előkészítik a korábbi ANL-lakások eladását is.
A beruházás helyszíne a város keleti pereme, a Pacsirta sétány szomszédságában lévő 1,2 hektáros terület, amelynek átadásáról már 2024-ben szerződést írtak alá az ANL-vel. Ezt követően azt az övezeti rendezési tervet (PUZ) is elfogadták, amely nemcsak a város tulajdonára, hanem a szomszédos magántulajdonú telkekre, összesen mintegy öt hektárra vonatkozóan tartalmaz urbanisztikai szabályozást.
Az új tömbházak négyemeletesek lesznek, egyenként húsz lakással, a tetőtereket is beépítik, de ott nem lakások lesznek, hanem más célt szolgáló helyiségek.
Egy társasházban húsz lakás lesz
Fotó: Csíkszereda Polgármesteri Hivatala
Készül egy földszinti, mozgássérültek számára akadálytalanul megközelíthető egyszobás lakás is, ugyanakkor még kilenc kétszobás, kilenc háromszobás és egy négyszobás apartman. A társasházakba
A tetőkre napelemes rendszereket telepítenek, amelyek biztosítják a lépcsőházak megvilágításához és a külső világításhoz szükséges áramot. A két társasház kivitelezésének időszaka húsz hónap, a becsült költségek meghaladják az 52 millió lejt.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
A csíkszeredai származású Sántha Xénia is játszik a magyarországi RTL Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban című tévéshow idei évadjában. A népszerű taktika-pszichológiai reality a héten indult el.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
Noha a megszokottnál később kezdődött el Csíkszeredában az útkarbantartás, ezt az ősz végéig szeretnék folytatni, amennyiben az időjárás lehetővé teszi. Több helyszínen dolgoznak, de a Fürdő utcában tervezett munkálat jövőre marad.
1 hozzászólás