
Fotó: Kristó Róbert
Több éves várakozás után hétfőn elkezdődött az útfelújítási munkálat a gyimesfelsőloki Ugrapatakán. A több mint egymillió euró értékű beruházás keretében hat kilométernyi utat aszfaltoznak le. Ahol szükséges, partvédelmi munkálatokat is végeznek.
2014. augusztus 04., 18:222014. augusztus 04., 18:22
2014. augusztus 04., 18:352014. augusztus 04., 18:35
Gyimesfelsőlok község önkormányzata a 2010-es árvizek során bekövetkezett infrastrukturális károk helyreállítását támogató, úgynevezett 322-es intézkedés keretében adott le pályázatot a vidékfejlesztési minisztériumhoz 2011-ben. Hiába bírálták el pozitívan a pályázatukat, az elhúzódó közbeszerzési eljárás miatt eddig nem tudtak hozzálátni a munkálatokhoz. Az elmúlt hónapokban viszont sikeresen lebonyolították a licitet és aláírták a kivitelezési szerződést is, így hétfőn hozzáfogtak az út topográfiai felméréséhez, és még a héten megérkeznek a munkagépek is – tudtuk meg Timár Zsombor Lászlótól, Gyimesfelsőlok polgármesterétől.
Hat kilométernyi utat aszfaltoznak le
A valamivel több mint egymillió euró értékű beruházás során leaszfaltoznak hat kilométernyi útszakaszt, lefolyókat és átereszeket építenek, ahol pedig szükséges, partvédelmi munkálatokat is végeznek – részletezte a községvezető. Megjegyezte, az árvízkárok után saját költségvetésükből voltak kénytelenek kijavíttatni a megrongálódott útszakaszt, hogy szekérrel és autóval az aszfaltozási munkálatok elkezdéséig is használható legyen az.
Szervezést igénylő munkálat
„Habár a helyiek többsége már nagyon várta a munkálatok elkezdését, sokan kételkedni kezdtek megvalósulásukban. Hiába tudtuk mi, hogy biztosan lesz aszfaltozás, az embereknek nehéz volt elmagyarázni, megértetni velük a rendszer bürokratikusságát” – vallotta be Timár. Hozzátette, a munkálatok elkezdése után sem lesz könnyű dolguk, hiszen meg kell találniuk a mindenki számára megfelelő módot arra, hogy az aszfaltozás a mezei munka mellett is haladhasson. Arról, hogy egy-egy útszakaszon munkaprogram vagy útlezárások lesznek-e, a munkálatok előrehaladtával döntenek.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!