
Fotó: Veres Nándor
Gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetben sérült meg egy csíkszentdomokosi fiatal csütörtökön délelőtt Csíkmadaras és Csíkrákos között.
2014. október 30., 17:212014. október 30., 17:21
2014. október 30., 17:282014. október 30., 17:28
A vizsgálatok alapján a szerencsétlenség idején nem volt alkohol befolyása alatt a 19 éves C. M., aki az E578 jelzésű európai úton Felcsík felől Csíkszereda irányába haladva egy veszélyes kanyarban elvesztette uralmát a Volkswagen Golf típusú jármű fölött – tájékoztatott Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A domokosi fiatal autója orral a menetiránya szerinti jobb oldali árokba olyan erővel csapódott, hogy a gépkocsi a levegőbe emelkedett, majd mintegy tíz méterrel távolabb landolt az út menti töltés oldalán.
Az egyedül utazó sofőrt a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították a mentőszolgálat munkatársai. Demeter Ferenc, a kórház menedzsere ezt követően érdeklődésünkre közölte, a fiatal férfi fejsérülést szenvedett, állapota az első vizsgálatok szerint nem súlyos, azt azonban hozzátette, hogy további kivizsgálások vannak még folyamatban.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!