
Fotó: Gecse Noémi
Elveszítette a pert a csíkszeredai önkormányzat a Tulipán Áruház melletti 250 négyzetméteres terület tulajdonosával szemben, így engedélyeznie kell, hogy a telket beépíthessék. Amellett, hogy az önkormányzatnak ehhez módosíttatnia kell a Majláth Gusztáv Károly tér rendezési tervét, amíg ez nem készül el, bért kell fizetnie – visszamenőleg is – a terület használatáért.
2017. január 25., 09:242017. január 25., 09:24
2011-ben, Csíkszereda központjának felújításakor került szóba az a Majláth Gusztáv Károly téri terület, amelyet visszaszolgáltattak egykori tulajdonosának, Seiwarth László fényképész leszármazottainak. A Tulipán Áruház melletti, mindössze 250 négyzetméteres telek kapcsán többször is egyeztetett az önkormányzat, vásárlás és területcsere is felvetődött a helyzet rendezésére, de sorra dugába dőltek a tárgyalások a tulajdonossal. Így a szóban forgó telek kimaradt a városközpont felújításából; erről többször is cikkeztünk. Időközben Rákosi Seiwarth család pert indított a város ellen, amelyet felsőfokon a tavaly meg is nyert.
Albert Sándor, a csíkszeredai polgármesteri hivatal főépítésze érdeklődésünkre elmondta, a per tárgyát az képezte, hogy a városháza szerint az érvényben lévő urbanisztikai szabályozás alapján a területnek közterületi rendeltetése van, ezzel ellentétben a tulajdonosok fenntartották azt, hogy beépíthető besorolású terület. Azt tudni kell, hogy eredetileg nem ezen a részen volt telkük, azonban a visszaszolgáltatási jogszabályok lehetővé tették, hogy más megoldás hiányában a közelben lévő területből is visszaadható legyen a telek, így kapták meg az áruház és a „Tosca tömbház” közötti részt a tulajdonosok.
A régi telekkönyvben valóban udvar és épület rendeltetése volt az ingatlanuknak, a konfliktus forrását pedig éppen az képezte, hogy közterületből visszaszolgáltatott telkük rendeltetése szerint nem lett volna beépíthető. Mivel ezzel kapcsolatban megnyerték a pert, így a városnak meg kell engednie, hogy építhessenek a területre. „A bírói végzés szerint meg kell változtatni a terület besorolását: gyalogos közlekedési térből udvar és épület besorolásra. Mindez azt jelenti, hogy meg kell engedjük, hogy építsenek rá. Viszont figyelembe kell venni a szomszédok érdekeit is” – magyarázta a főépítész. Hozzátette, ehhez szükség van a Majláth Gusztáv Károly tér rendezési tervének módosítására.
„A megbízott tervező már elkészített egy célszerűségi tanulmányt (románul aviz de oportunitate), amelyben megszabtuk a beépítési magasságot, illetve az, hogy mennyit lehet abból a felületből beépíteni, és azt hogyan” – részletezte Albert Sándor. Tőle tudjuk, hogy azért is igyekeznek ezt a helyzetet minél hamarabb rendezni, mert szintén bírói végzés kötelezi a várost arra, hogy a terület használatáért bért fizessen a tulajdonosnak, még visszamenőleg is. Rákosi Seiwarth Zoltánt is kerestük az ügyben, meg szerettük volna kérdezni, hogy mit építene a területre, ám ő nem kívánt nyilatkozni.
Sikeresen zárult ügyek
A Tulipán Áruház melletti terület esetében ugyan nem tudtak kiegyezni a tulajdonossal, azonban vannak más területek, amelyeket sikeresen vásárolt meg vagy cserélt el a város. Ilyen például a Csíki Mozi mögötti 580 négyzetméteres felület, amelyet végül egy másik önkormányzati területtel elcserélt a város. Szintén eredményesen zárult a Szeredai-fürdő egy visszaszolgáltatott részének megvásárlása is. Az önkormányzat továbbá vásárlási szándékát fejezte ki a központi park melletti zöld bódékra is. Fülöp Árpád Zoltántól, a tárgyaló bizottság tagjától megtudtuk, hogy ezeket egyelőre azért nem vásárolta meg az önkormányzat, mert a tulajdonos még nem tudta telekönyveztetni. Szintén vásárlási szándékot fogadott el az önkormányzati képviselő-testület nemrég a zsögödi régi vendéglő épületére. Fülöp Árpád ezzel kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg folyamatban van az ingatlan értékének felbecslése. Csak ezután lehet tárgyalásokat kezdeni a tulajdonossal. A csíkszeredai önkormányzat az ideiglenes beruházási lista szerint idén négymillió lejt különített el ingatlanok vásárlásra.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Áramszünet várható több csíkszeredai és csíkszentmihályi háztartásban december 4-én, csütörtökön.
A Csíki-medencében hűlt le a legkevésbé a levegő hőmérséklete szerdára virradóan Székelyföld-szerte.
Több alkalommal is gazdátlanul csatangoló lovakat láttak Csíkszereda utcáin, legutóbb a Hajnal utcában. Noha a rendőrség bírságolhatja a tulajdonosokat, a kóbor állatok elszállítása továbbra is megoldatlan probléma.
Előkészítette a terepet az önkormányzat, így nincs akadálya már annak, hogy Csíkszentsimonban is elkezdjék a bölcsőde építését. A befejezési határidő jövő nyáron van, ami igen közeli, annál is inkább, hogy a kivitelező alvállalkozókat keres.
Ünnepi koncert, szabadtéri korcsolyapálya-megnyitó, Mikulás-vonat és kézművesvásár – színes, kedves Mikulásnapi programmal készülnek Csíkszeredában.
Indul az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített csíkszeredai lakások eladása: 2026. március elsejétől le lehet adni az igénylési iratcsomókat.
Huszadik alkalommal szervezik meg a fogyatékkal élők kézműves kiállítását Csíkszeredában. A promenádon szerdán egyedi alkotásokkal várják az érdeklődőket a Fogyatékossággal Élők Világnapja alkalmából.
Közúti baleset történt Csíkkozmásnál keddre virradóra: egy autó árokba sodródott és kigyulladt – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Hosszú távon egy új iskolaépület jelentene megoldást a csíksomlyói tanulók számára, ehhez keres alkalmas területet a csíkszeredai városháza. A diákok addig is az erdőalji konténeriskolában maradnak. Régi iskolájukban a jövőben paplakásokat hoznak létre.
szóljon hozzá!