
Fotó: Veres Nándor
A tavalyi százhatvanezer lej után idén további százezer lejt költ a csíkszeredai városvezetés a térfigyelő rendszer bővítésére. Az ok egyszerű: abban bíznak, hogy a bekamerázott városrészek biztonságosabbá válhatnak, ugyanakkor a megyeszékhely kijáratainál elhelyezett képrögzítőknek köszönhetően követni lehet a településre érkező, illetve onnan távozó járművek mozgását. A rendőrség már igényelte is a felvételeket.
2014. február 11., 18:582014. február 11., 18:58
2014. február 11., 19:052014. február 11., 19:05
Tavaly százhatvanezer lejt különítettek el Csíkszereda költségvetéséből a térfigyelő rendszer beszerzésére és kialakítására, idén százezer lejt szánnak hasonló beruházásra.
Bővülő rendszer
„A rendőrség eddig egyszer fordult hozzánk, hogy kikérje a taplocai kijáratnál lévő kamera bizonyos időintervallumban készített felvételeit. Akkor még szerelés alatt álltak a kamerák, így nem tudtunk segíteni, de most már jól működik a térfigyelő rendszer” – válaszolta Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere arra a kérdésre, hogy eddig vették-e hasznát a felvételeknek.
Kamerák a felújítások helyszínén
Idén újabb kamerákat fognak vásárolni – azt még nem tudni, hányat, és azt sem, hogy hová szerelik fel azokat, Szőke elmondása szerint később döntenek erről. Feltehetően a felújítás alatt lévő városrészekre is kerülnek ideiglenesen kamerák, például a Gyermek sétányra, hogy követni lehessen a munkálatok menetét. Amennyiben később úgy ítélik meg, hogy szükséges a térfigyelő, akár véglegesen is ott hagyják.
Kamerákkal figyelik a várost
Csíkszeredában tavaly helyeztek ki tizenegy kamerát: négyet a taplocai körforgalomhoz, kettőt a város Székelyudvarhely felőli bejáratához, kettőt a Brassó felőli bejárathoz, egyet pedig a központban, a park Sapientia egyetem felőli sarkánál szereltek fel. Ugyanakkor a Tavasz és a Somlyó utcákba – a cigánytelepekre – is került egy-egy képrögzítő eszköz. A közterületeken működő kamerák felvételeit egy számítógép rögzíti, melyet a polgármesteri hivatalban helyeztek el. A kamerák napi 24 órán át folyamatosan rögzítenek, további előnyük, hogy éjjel is „látnak”, illetve annyira jó minőségű felvételeket készítenek, hogy a képanyagból felismerhetők például az autók rendszámai.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!