
Fotó: Kristó Róbert
Első alkalommal köszöntötték a 85 év felettieket a csíkajnádi falunapok keretében vasárnap. A kultúrotthonban szervezett ünnepségen továbbá Szent István-díjjal jutalmazták Lukács Irma helyi tanítónőt, mintegy elismerésül három évtizedes nevelő munkájáért.
2013. augusztus 18., 20:452013. augusztus 18., 20:45
2013. augusztus 18., 20:512013. augusztus 18., 20:51
Az ünnepségen szép számban jelentek meg a helybéliek. Az első sorban pedig a 85. életévüket már betöltött falulakók kaptak helyet. Csíkajnádon tízen érték el ezt a szép kort, közülük heten tudtak részt venni a rendezvényen.
A község legidősebbje, id. Bogos Ignác 1920-ban született, betöltötte a 93. életévét. Egész életét Csíkajnádon töltötte földművelőként – válaszolta kérdésünkre a szép kort megért férfi. Rajta kívül Szőcs Erzsébet, Szőcs Juliánna, Gál Imréné Margit, Gál Józsefné Erzsébet, Szőgyör Jánosné Veronika, Szőgyör Józsefné Juliánna, Csáki József, Kósa Márton, valamint Sipos Antal díszoklevelet és virágot vehetett át. Rokonaik és hozzátartozóik pedig szintén virággal és egy-egy jó szóval köszöntötték a falu sokat megélt tagjait, aki nem lehetett jelen a rendezvényen, azt otthonában ünnepelték.
„Tizenkettedik alkalommal szerveztük meg a Csíkajnádi Falunapokat, melynek idei újdonsága, hogy ünnepi keretek között köszöntöttük a szépkorúakat, ugyanakkor először volt főzőverseny is. A Szent István díjat már harmadik éve, hogy kiosszuk, az volt a cél, hogy elismerjük azon személyek munkáját, akik sokat tettek Csíkajnádért” – mondta Bogos Róbert, szervező.
A díjat ezúttal Lukács Irma tanítónő vette át, aki három évtizeden át oktatta, nevelte a község gyermekeit. Laudációját Kerekes Zsófia tanárnő tartotta meg: egy előadás alkalmával azt vette észre a tanító néni, hogy a hét kis törpe helyet hat tocsog a színpadon, mert a hetedik az anyja szoknyáját fogja a függöny mögött – elevenített fel a pedagógusi munka érdekességeiből a laudátor, majd kifejtette, hogy nehéz oktatónak lenni, és a tizenévesek érdeklődését ébren tartani, a digitalizált világgal versenyt tartani. Lukács Irma megköszönte az elismerést. „A szeretet mérhetetlenül sok energiát ad” – mondta beszédében, majd kiemelte, hogy büszke tanítványaira, akik az életben is megállták helyüket.
Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.
Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.
Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.
A 90 éve született Gaál András festőművész életművét bemutató időszakos kiállítás nyílik augusztus 6-án, csütörtökön 17 órától a Csíki Székely Múzeumban.
Elvesztette uralmát járműve felett hétfőn este Csíkszereda Brassó felöli bejáratánál egy 46 éves nő és a műanyag sávelválasztóknak ütközött – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Jelentősen megváltozott a Szent Anna-tó ökológiai állapota az elmúlt másfél évtizedben. A Sapientia EMTE és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kollégái rámutattak az okokra és a lehetséges megoldásokat ismertettek.
Teljesen megsemmisült egy mintegy 200 négyzetméteres épület a hétfő hajnalban keletkezett tűzben Madéfalván. A lángokat csaknem háromórás beavatkozás után sikerült megfékezni.
szóljon hozzá!