A csíkszeredai szerzők és interjúalanyok jelenlétében mutatták be csütörtök délután a Bereczki Silvia által szerkesztett Sokarcú irgalmasság c. kötetet a Corvina Könyvesházban.
2016. június 10., 12:122016. június 10., 12:12
2016. június 10., 12:122016. június 10., 12:12
A Verbum Keresztény Kulturális Egyesület gondozásában kiadott kötetben olyan hazai és külföldi világiak, papok és szerzetesek szólalnak meg, akik nemcsak és nem elsősorban beszélnek az irgalmasságról, a felebaráti szeretetről, a szolidaritásról, hanem élik is azt. „Az irgalmasság arca Jézus Krisztus, de nekünk embereknek is megvan az a feladatunk, hivatásunk, hogy az irgalmasságot megéljük ott ahol és ahogy élünk” – mutatott rá Szőcs Csaba, a Verbum Kiadó igazgatója.
A könyv olyan vallomásokat, interjúkat és tanulmányokat tartalmaz, amelyeken keresztül az olvasó még közelebb kerülhet az irgalmas Istenhez – hangsúlyozta Bereczki Silvia.
A kötetben szereplő szerzők és interjúalanyok közül jelen volt Vass Éva, aki saját élettapasztalatáról írt, Demeter Zsuzsa, aki a fogyatékosság megítélését járta körül, Nagy Enikő Zelma beteggondozó, Csúcs Mária televíziós újságíró és Bátor Botond pálos szerzetes, velük beszélgetett Bereczki Silvia segítőnővér, a kötet szerkesztője. Az est házigazdája Ferencz Kornélia, a könyvesház vezetője volt.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
szóljon hozzá!