
Fotó: Veres Nándor
Egyelőre még ízlelgetik az új helyzetet – mondta Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója annak kapcsán, hogy március elsejétől az egészségügyi tárca vette át az intézmény finanszírozását. Az igazgató közölte, tavalyi költségvetésüknek csak hetvenöt százalékát teszi ki az erre az évre kapott pénz, ezért remélik, lesz költségvetés-kiegészítés.
2013. április 25., 17:182013. április 25., 17:18
2013. április 25., 18:592013. április 25., 18:59
Beszámoltunk már arról, hogy március elsejétől az egészségügyi tárca alárendeltségébe kerülnek át a megyei mentőszolgálatok. Eddig szerződéses alapon, az egészségbiztosító pénztár finanszírozása alapján működtek. Péter Szilárd, a Hargita Megyei Mentőszolgálat igazgatója érdeklődésünkre közölte, még szokják a számukra új helyzetet. Az már látszik, hogy az egészségügyi minisztérium finanszírozása sokkal kötöttebb – mondta el az igazgató. Kifejtette, a pénztárral kötött szerződésük alapján korábban a mentőszolgálat döntött a költségvetésébe foglalt összegek felhasználásáról, a szaktárcánál viszont szigorúan le van szabályozva, hogy mennyit lehet például üzemanyagra, fogyóanyagokra, bérekre költeni. Idei költségvetésüket a tavalyi pénzügyi adatokra alapozta a minisztérium, az erre az évre előirányzott pénz azonban csak a 75 százalékát teszi ki a tavalyinak – ismertette Péter Szilárd. Hozzátette, sok a kérdőjel, de remélik, hogy kiegészítik majd a költségvetésüket.
A bérek nem változtak, a korábbi szinten vannak, és ételjegyet is adnak az alkalmazottaknak. A szűkös költségvetés miatt az ország 42 megyéje közül csak 14-ben adnak ételjegyeket is, ők azonban úgy gondolják, hogy ezek kiadása nem ront számottevően a helyzeten, és amíg lehet, biztosítják – mondta az igazgató.
A régi mentőautókkal dolgoznak, bár vannak ígéretek új járművekre. Az igazgató szerint többször megígérte már a tárca vezetősége, hogy kapnak új autókat, de eddig még sem mentőautó, sem felszerelés nem érkezett. A Hargita Megyei Mentőszolgálatnál legalább öt új mentőautóra volna szükség, ennyi kellene ahhoz, hogy a megyében minden beteghez új, jól felszerelt mentő mehessen ki – mondta Péter Szilárd.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!