
Fotó: Veres Nándor
Évről évre többen vesznek részt a Hargita Megyei Mozgássérültek Egyesülete által szervezett sportnapon Csíkszeredában. A mozgáskorlátozottak családjaikkal, ismerőseikkel közösen tíz versenyszámban próbálhatták ki magukat pénteken a József Attila Általános Iskola sportcsarnokában.
2014. augusztus 08., 13:572014. augusztus 08., 13:57
2014. augusztus 08., 14:182014. augusztus 08., 14:18
Asztalitenisz, darts, sakk, malom, kosárba dobás, célba dobás, csocsó, lövészet, teke és egyéb ügyességi vetélkedők – összesen tíz versenyszámban ügyeskedhettek a mozgássérültek sportnapján a résztvevők. Mindenki megtalálta a kedvére való sportágat, olyan is akadt, aki mindegyik versenyszámra benevezett. „Az első alkalmakkor felmértük, hogy ki mit szeretne, és melyik sportágban sikeresebb, ennek alapján döntöttük el, hogy idén milyen versenyszámokat indítunk, hiszen az volt a cél, hogy a mozgáskorlátozottak is tudják ezeket a versenyszámokat lejátszani” – magyarázta Józsa Csaba, a Hargita Megyei Mozgássérültek Szervezetének alelnöke.
Több mint százan vettek részt
A sportnap több mint tíz éves hagyományra tekint vissza, és évről évre többen vesznek részt. Idén több mint százan kapcsolódtak be Csíkszékről, illetve Gyergyószentmiklós és Székelyudvarhely környékéről is szép számban érkeztek érdeklődők. „Voltak olyanok, akik még soha nem voltak ilyen rendezvényen, reméljük, jó élményekkel gazdagodtak, ugyanakkor örvendünk, hogy a régi ismerőseink is, minden évben visszajárnak” – fogalmazott Józsa.
„Kikapcsolódás számunkra”
Fehér Árpád, székelyudvarhelyi tolószékes érdeklődésünkre elmondta, hogy az unokaöccsével érkezett Csíkszeredába, már több alkalommal vett részt a sportnapon. „Ez a rendezvény a mindennapi monoton hétköznapokból kikapcsolódást jelent számunkra. Jó érzés tapasztalni, hogy harmincegy év után még képes vagyok dolgokra, jó találkozni ismerősökkel, barátokkal, és jó érzés új barátokat szerezni” – osztotta meg a több mint harminc éve történt, rosszul sikerült fejesugrás következtében lebénult férfi. Mint mondta, asztaliteniszezni csak a kezéhez erősített ütővel tud, emellett lövészeti versenyszámra is beiratkozott a játék kedvéért.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!