
December 19-én, advent negyedik vasárnapján 16.45 órától a Borsika gyermeknéptánc-együttes adott elő karácsonyi énekeket Ádám Katalin vezetésével, melyet követően Tóth Károly evangélikus lelkész és Péter Arthur atya, a Csíksomlyói Ferences Rendház főnöke mondott áldást, miközben kigyúlt a negyedik gyertya is a nagyméretű adventi koszorún, a csíkszeredai Majláth Gusztáv Károly téren.
2010. december 20., 01:222010. december 20., 01:22
2010. december 21., 03:332010. december 21., 03:33
Betlehem, Betlehem a te határidba
Érkezett Mária rongyos istállóba.
Leül a szénára, mint egy bús gerlice
Elgondolkodva készül a boldog szent estre.
– énekelték a fiatalok.
– Békesség. Ez a negyedik fénysugár. Általában picit más fényben ragyog, mint az előbbiek. Az előbbi háromnak már égnie kell, hogy ez is felragyoghasson. Ekkor tudja beragyogni lelkünket – mondotta Tóth Károly evangélikus lelkész. – Maradjon meg az örömünk az Úrban, és az ő szelídségével forduljunk egymás felé – kérte a hallgatóságot.
– Jézus azt mondta magáról: „Én vagyok a világ világossága”. Ez a világosság fog megszületni. Az adventi fények fokozatos növekedése Jézus születésének közeledését jelzi, amikor megtörik a sötétség hatalma. Törekedjünk arra, hogy a mi életünkben is növekedjen a világosság és oszoljon a sötétség – fogalmazott rövid imájában Péter Arthur atya, a Csíksomlyói Ferences Rendház főnöke.
A jelenlévők a Miatyánk és az Üdvözlégy közös elimádkozása után hazatértek otthonaikba.
A visszafogottabb költségvetés az útkarbantartásra elkülönített kereten is érződik Csíkszeredában: a tavalyinál kisebb összegből, és megemelkedett költségekkel kell dolgozni, de így is több fontos munkálat elvégzését tervezik.
Megemlékezést tartottak szombat este Csíkszereda főterén a tíz éve felavatott Márton Áron-szoborcsoportnál. Az ünnepséget a püspök születésének 130. évfordulója és az is indokolta, hogy a román parlament a 2026-os évet Márton Áron-emlékévvé nyilvánította.
Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.
Munkagépek jelentek meg a csíkszeredai Suta-tónál, amelynek gátjánál már dolgoznak. A helyreállítással nemrég megbízott kivitelező átvette a terepet, és mint ígérte, megfelelő felszereltséggel és alkalmazotti létszámmal végzi a feladatot.
Egyelőre nem lehet a 24Pay alkalmazással buszjegyet, parkolójegyet vagy parkolóbérletet vásárolni a Csíki Trans rendszerében.
Noha része a városfejlesztési stratégiának, és évekkel ezelőtt egy helyszín is felmerült, Csíkszeredában egyelőre nincs szükség olyan parkolókra, ahol a városba érkezők autóikat leparkolják, és tömegközlekedéssel utaznak tovább.
Dolgoznak a csíksomlyói kegytemplom külső felújításán: ipari alpinisták restaurálják a tornyokat, közben a főhomlokzat falazatának helyreállítása is zajlik. Az idei pünkösdi búcsúra érkező zarándokokat így állványozott templomhomlokzat fogadja majd.
Emlékestet szerveznek Márton Áron püspök tiszteletére, a közös megemlékezést május 16-án tartják a Szabadság téren Csíkszeredában.
Huszonharmadik alkalommal szervezik meg a Kari Tudományos Diákköri Konferenciát a Sapientia EMTE Csíkszeredai Karán május 13-án.
Úttestre dőlt fa nehezíti a közlekedést a csíkszeredai Zsögödi Nagy Imre utcában kedden délután. A tűzoltók dolgoznak az útakadály eltakarításán.
szóljon hozzá!