Kezeinkben a Nap és Hold, homlokunkon a kereszt

•  Fotó: Kristo Robert

Fotó: Kristo Robert

„Bízom abban, hogy nem túl sok idő választ el attól a boldog pillanattól, amikor avatni fogjuk Istennek eme új házát a Tolvajos-tetőn a közbirtokosságok, a jó szándékú keresztény emberek és a jó szándékú önkormányzatok hozzájárulásával, támogatásával” – jelentette ki a hármaskereszt mögé tervezett új kápolna szerdai alapkőletételén Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester.

Rédai Botond

2010. május 12., 17:432010. május 12., 17:43

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

Mint ismeretes, a csíksomlyói közbirtokosság vezetőjének, Mátéffy Győzőnek kezdeményezésére kápolna épül a hargitafürdői útkereszteződésnél található Hármaskereszt melletti területen. A kivitelezést kizárólag adományokból szeretnék megvalósítani.

„Aki így gondolkodik, azt jelenti, érett emberről van szó. Azt jelenti, olyan helyet szeretne teremteni, létrehozni, ahol nemcsak ő maga találhatja meg a lelki békéjét, hanem sokan mások is” – fogalmazott rövid ünnepi beszédében Csíkszereda polgármestere. A városvezető köszönetet mondott a kezdeményezőnek, illetve mindazoknak, akik felvállalták ezt a nemes feladatot. Köztük Makovecz Imre Kossuth-díjas építésznek, aki térítésmentesen készíti el az ezzel kapcsolatos terveket.

•  Fotó: Kristo Robert                       Galéria

Fotó: Kristo Robert

A neves szakember egészségi állapota miatt nem lehetett jelen a tegnapi eseményen. Üzenetét Müller Csaba, az építész erdélyi munkatársa tolmácsolta a jelenlevőknek: „Boldogan emeljük karjainkat az ég felé, kezeinkben tartva ős világunk két jelét, a Napot és a Holdat, homlokunkon a kereszt jelével. A napban jövőnket, a holdban múltunkat is felajánljuk az Úrnak” – hallhattuk a majdani épületen látható szimbólumokkal kapcsolatban a felolvasott levélből.

Müller Csaba egyébként a kápolnán megjelenő szimbólumokról kérdésünkre még elmondta, minden templomnak egy teljességet kell megjelenítenie. Ennek a teljességnek a két alkotó eleme a férfi és női princípium, előbbi a Nap, utóbbi a Hold. Mindezt hármas egységgé teszi a kereszt.

A Darvas Kozma József esperes által megáldott alapkövet Dóczi András szobrászművész készítette, földbe helyezésekor Makovecz Imre tervei, illetve az eseményt előre beharangozó csíki újságok is belekerültek.

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit

A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit
2026. február 05., csütörtök

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
2026. február 05., csütörtök

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok

A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak

A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak
2026. február 05., csütörtök

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja

A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja
2026. február 05., csütörtök

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket

Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában

Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában
2026. február 05., csütörtök

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt

Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt
2026. február 05., csütörtök

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról

A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról
Hirdetés