Kezdenek eltűnni az igazi édesapák

•  Fotó: unknown

Fotó: unknown

Emlékeztetett minket az Úr, hogy küldetésem van a családomban, de ez nem elég. A lelkünkre kötötte, hogy küldetésünk van a világban is, mert sok az eltévelyedett, családját hagyó vagy megalázott, szenvedő férfiember – eképpen vallott a nemrég Csíksomlyón lezajlott férjek, édesapák lelkinapjáról az egyik résztvevő. Két napon át több mint nyolcvan résztvevő osztotta meg egymással gondolatait a férfi identitásról, a férj és édesapa szerepekről.

Rédai Botond

2010. március 02., 17:452010. március 02., 17:45

2010. március 02., 18:142010. március 02., 18:14

•  Fotó: unknown Galéria

Fotó: unknown

„Egyházmegyénkben ez a harmadik ilyen rendezvény volt. Minden évben egyszer szervezzük meg, nagyböjt idején” – tájékoztatta lapunkat Szénégető István, a gyulafehérvári katolikus főegyházmegye családpasztorációs lelkésze. Hozzátette, a két napos találkozó alatt lezajlott beszélgetések kiinduló pontja az volt, hogy korunkban válságba került a férfi és különösen az apai identitás. A lelkész kiemelte, az, hogy az emberek elszakadnak Istentől, és nem látják meg benne a mennyei atyát, azért is történik, mert kezdenek a Földön eltűnni az igazi édesapák. „Olyanok a körülmények, a társadalmi szokások, hogy egyszerűen eltűnnek az édesapák a családból, mondván, ők a pénzt kell megkeressék.”

Szénégető István bevallása szerint a találkozó legmeghatározóbb élménye, amikor több tucatnyi férfi együtt énekel, együtt térdel le, együtt törekszik a jóra, együtt akarják újrakezdeni házasságuk újjáépítését, megerősítését. „Manapság a legtöbben azt sugallják, a férfiasság a fizikai méretektől függ. Ez egy nagy semmi, egy lufi. Az igazi férfiasság a lélekben van, semmi köze a fizikai méretekhez. A jellemből származik. Meglátásunk szerint valaki férfiasságát akkor teljesíti ki, ha gyermekeit szoros kapcsolatra tudja nevelni saját családjával és Istennel. Így válik egy férfi vezetővé, családfenntartóvá” – tolmácsolta a résztvevők gondolatait a családpasztorációs lelkész. Az esemény során előadások hangzottak el, ezen kívül filmvetítések, szentségimádás, szentmise és tanúságtételek egészítették ki a napi programot, ezek mellett természetesen a szórakozás sem maradhatott ki.

Nehéz ismét megtalálni a családhoz vezető utat

Kinek ne lenne ismerős az a kép, amikor a férj, édesapa munkából fáradtan hazaérkezve a családdal töltött hasznos idő helyett inkább a számítógép vagy tévékészülék elé roskadva tölti el szabadidejét? Ez a téma visszatérő motívum a férjek, édesapák lelki hétvégéjén is. Ezúttal a számítógép vonzásáról beszélgettek a jelenlevők. Volt, aki megosztotta a hallgatósággal, hogyan sikerült visszatalálnia gyerekeihez, feleségéhez. „A számítógéptől való elszakadást csakis lelki újratöltekezéssel lehet elérni. Ez az a pillanat, amikor felszakad bennem a vágy, hogy beszélgessek a feleségemmel, játszódjak a gyerekeimmel. Felmérem mennyi időm van, és eldöntöm, ezt unalommal akarom eltölteni vagy rendes, igazi pihenéssel. Ez utóbbi a kommunikáció által történik” – magyarázta kérdésünkre Szénégető István pasztorációs lelkész.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Két dolog miatt is igazán kellemetlennek érezhetjük az időt péntekig

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) jelentős mennyiségű csapadékra vonatkozó elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki csütörtökön az ország hét megyéjére.

Két dolog miatt is igazán kellemetlennek érezhetjük az időt péntekig
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este

Hátba szúrtak egy rendőrt szerdán este Nagybányán. A támadás a város egyik utcáján történt, a rendőr szolgálaton kívül volt, sérülését követően kórházba vitték. Az elkövető elmenekült, nagyszabású művelet indult a felkutatására.

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este
Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este
2026. február 05., csütörtök

Rendőrt késeltek meg hátulról tegnap este

2026. február 04., szerda

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat

Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.

Bolojan lehetővé tenné, hogy az önkormányzatok a minimális szintre csökkentsék a helyi adókat
2026. február 04., szerda

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság

Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.

Halasztás: még egy évig szabályozott áron kapja a gázat a lakosság
Hirdetés
2026. február 04., szerda

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések

Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.

Bolojan: lezárul a megszorítások időszaka, jöhetnek a gazdaságélénkítő lépések
2026. február 04., szerda

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata

A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.

Adóemelés felülvizsgálata: máris támogatóra lelt az RMDSZ javaslata
2026. február 04., szerda

Bőkezű végkielégítéssel ösztönözi önkéntes távozásra dolgozóit a Dacia

Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.

Bőkezű végkielégítéssel ösztönözi önkéntes távozásra dolgozóit a Dacia
Hirdetés
2026. február 04., szerda

A rendőrség is vizsgálódik a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében

Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.

A rendőrség is vizsgálódik a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében
2026. február 04., szerda

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz

Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.

Megérkeztek a csónakok a sepsiszentgyörgyi befagyott tóhoz
2026. február 04., szerda

Rügyezik a tanügyben a tiltakozás, tavaszra kibontakozhat az általános sztrájk

Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.

Rügyezik a tanügyben a tiltakozás, tavaszra kibontakozhat az általános sztrájk
Hirdetés