Kevesebbet lehetne kórházban maradni

Csökkenteni kívánja a kórházban fekvési időt az egészségügyi tárca, amelynek vezetője közvitára bocsátotta az erre vonatkozó rendelettervezetet. A csíkszeredai kórházban az országos átlagnál kevesebbet töltenek bent a betegek, így sok csökkentésre nincs lehetőség – reagáltak a kórház vezetői.

R. Kiss Edit

2012. március 21., 17:052012. március 21., 17:05

2012. március 21., 18:502012. március 21., 18:50

Nem lehet sok konkrétumot tudni az Egészségügyi Minisztériumnak a kórházi bennfekvési idő csökkentésére vonatkozó tervéről. A szaktárca honlapján egy sajtóközleményben adnak hírt arról, hogy az egészségügyi miniszter tervezi a beutalás időtartamának rövidítését, és erre vonatkozóan közvitára bocsátott egy rendelettervezetet, amely szerint minden betegség esetében módosítják a bennfekvési időt úgy, hogy az ne haladja meg a tavaly megvalósított és a kórházak által jelentett átlagot. Egy későbbi közleményben azonban már azt írják, hogy csak egyes betegségek esetében tervezik a csökkentését annak az időszaknak, amennyit a beteg a kórházban tölthet.

Nem ismerik a tervezet konkrétumait még a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban sem. Vitos Attila, a kórház orvosigazgatója feltételezi, hogy azért tervezi a minisztérium a bennfekvési idő csökkentését, mert egyes kórházakban esetleg mesterségesen növelték az ágykihasználási arányokat azzal, hogy több ideig tartottak bent betegeket. A csíkszeredai kórház egyébként az országos átlag alatti bentfekvési időkkel dolgozik, így nincs sok hely a csökkentésre – mondta még el orvosigazgató. Demeter Ferenc, az intézmény menedzsere szerint a szaktárca tervezete betagolódik a kormányzat azon általános törekvésébe, mely szerint minél nagyobb mértékben csökkenteni akarják a kórházban töltött napok számát, és azt bátorítják, hogy inkább a járóbeteg-rendelés keretében lássák el a betegeket, mivel az ambuláns ellátás lényegesen olcsóbb, mint a kórházi kezelés. Amint azonban a menedzser rámutatott, ezt a törekvést csak bizonyos határokon belül lehet érvényesíteni, hisz a kórház struktúráját is fenn kell tartani, és ha nem akarnak elbocsátásokat végrehajtani, akkor adott esetszámot el kell lásson a kórház.

A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban 6,21 nap az átlagos bennfekvési idő – közölte Demeter Ferenc. Kifejtette, a kórház keretén belül a legalacsonyabb átlagos benfekvési időszak az onkológián van, 4,15 nap, a legmagasabb pedig a tüdőgyógyászaton, 8,36 nap. A krónikus betegeket ellátó osztályokon értelemszerűen hosszabb az az időszak amit a betegek bent töltenek, így például 8,79 nap az átlagos bennfekvési idő a fizioterápián és 25,70 nap a tbc-betegek esetében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt

Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.

Ezer székely leány és még annál több
Ezer székely leány és még annál több
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

2025. július 05., szombat

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda

Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda
2025. július 05., szombat

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon

Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon
2025. július 05., szombat

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók

Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók
2025. július 05., szombat

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban

Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban
2025. július 04., péntek

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában

Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában
2025. július 04., péntek

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek

Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek
2025. július 03., csütörtök

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel

Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel
2025. július 03., csütörtök

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát

Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát