
Fotó: Veres Nándor
Közölték kedden a nyolcadikot végzett diákok országos felmérésének végleges eredményeit, amelyek nem sokat változtak az óvások megoldása után. A középiskolai felvételiben sokat számító vizsgajegyeket főként a román eredmények rontották le. A román tételsor körül a vizsga óta tart a vita: a román gyerekek szülei szerint is nehezek voltak a feladatok.
2014. július 01., 16:422014. július 01., 16:42
2014. július 01., 17:252014. július 01., 17:25
Hargita megyében 2690 nyolcadik osztályt végzett diák vett részt az országos felmérésen. Az eredmények közzététele után 186 dolgozatot óvtak meg, a legtöbbet, 113-at román nyelv és irodalomból, további 46-ot magyar nyelv és irodalomból, 27-et pedig matematikából. Bartolf Hedvig, Hargita megye főtanfelügyelője tájékoztatása szerint az újrajavítás nyomán csak a román dolgozatok jegyei emelkedtek kis arányban: míg az eredményhirdetés után 41,18 százalékos volt, addig az újrajavítás nyomán 42,26 százalékra emelkedett az ötös feletti jeggyel értékelt dolgozatok aránya ebből a tantárgyból. Ennek nyomán 0,07 százalékkal emelkedett a megyében az ötös feletti átlagot elérő diákok aránya, a végleges eredmények szerint Hargita megyéből a diákok 65,31 százalékának jött ki ilyen átlaga az országos felmérésen.
Azóta is vita tárgya
Az országos felmérésen a román tételsor fogott ki leginkább a diákokon, de nemcsak a magyar anyanyelvűeken. A román központi sajtóban szülői szervezetek a tételkészítők lemondását követelik a tételsor miatt, ami szerintük nem felelt meg a tantervnek. Az oktatási tárca közleményben utasította el ezt a vádat, leszögezték, a tételek összhangban voltak a tantervvel és a vizsga módszertanával is. Ha a román gyerekeknek nehéz volt, akkor a magyar gyermekeknek még inkább – mutatott rá Pálosi Veronika, a csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskola igazgatója. Eredményeiket értékelve kifejtette, a matematika és a magyar eredményekkel meg vannak elégedve, de a román nagyon nehéznek bizonyult és gyengébben sikerült.
Más tételsor kellene a magyar gyerekeknek
A csíkszentsimoni Endes József Általános Iskolában is a román vizsga sikerült gyengén – mondta a tanintézet vezetője, Csóg Samu. Úgy véli, a magyar anyanyelvű diákoknak nem ugyanazt a tételsort kellene adni, mint a román anyanyelvűeknek, és más tanterv szerint kellene működjön az oktatás is. Ráadásul a magyar gyermekeknek eggyel több vizsgájuk is van – mutatott rá az egyenlőtlenségre az igazgató. Példaként felhozta, van diákjuk, aki matematikából és magyarból is 9,30-as jegyet kapott, románból viszont ötöst. Ha két tantárgyból tud, azt jelenti, hogy tud tanulni, a gond az, hogy a körülményeket nem veszik figyelembe, így viszont hátrányba kerülnek a gyerekek – fejtette ki az igazgató. Úgy véli, vissza kellene vezetni a középiskolai felvételit, a jelenlegi rendszerben az uniformizálás miatt félrecsúszhat a gyermek.
Lentről kezdik a tanterv-módosítást
Bartolf Hedvig főtanfelügyelő úgy értékelte, tavaly könnyebbek voltak a tételek és magasabb az ötös feletti jegyek aránya, idén közepes nehézségű feladatok voltak és a jegyek is ehhez mértek. A román továbbra is nehézséget okoz, ez évek óta így van – jelentette ki. A differenciált tételek szükségességével kapcsolatosan azt mondta, ameddig a tanterv egyforma a román anyanyelvű diákokéval, addig a tétel sem lehet más. Az oktatási törvény lehetőséget nyújt arra, hogy megkülönböztetett módon oktassák a magyar gyermekeknek a románt, az új, ez irányú tanterveket viszont nem dolgozták még ki. Bartolf Hedvig elmondta, annyit tudnak erről, hogy lentről kezdi az oktatási tárca az új tantervek bevezetését, előkészítő, első és második osztályok számára vannak meg ezek, ott viszont az okoz problémát, hogy az új tankönyvek nem készültek még el.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!