
Fotó: Kristo Robert
Nem valaki, hanem mi építjük – fogalmazott a Hargitafürdői eltérő közelében található Tolvajos-tetőn létesülő kápolnával kapcsolatban Mátéffy Győző. A Csíksomlyói Közbirtokosság elnökének kezdeményezésére a Hármaskereszt mögötti területen kapna helyet az Istennek szentelendő ház.
2010. május 11., 23:072010. május 11., 23:07
Fotó: Kristo Robert
Az elképzelések szerint az építkezést teljes mértékben a székelyföldi közösség adományaiból valósítanák meg. „A Hármaskereszt a régió egyik jelképe. Belátásom szerint ez egy zarándokhely kellene legyen, ahová mindenki ellátogat, amikor Székelyföldre jön” – hangsúlyozta kérdésünkre a közbirtokossági elnök. Elmondása szerint ideje volt erre a jelképes helyre egy olyan, Istennek szentelendő házat építeni, ahová betérve, bárki magába szállhat, néhány perc csendre lelhet. „Nincsen pénzünk, kőből és fából akarunk építkezni” – tette hozzá Mátéffy.
Magyarázatképpen elmondta, terveik szerint a régi idők kalákáihoz hasonlóan szeretnék kivitelezni az elképzelést. Azaz, hogy minél többen vegyék ki részüket ebből, akár építőanyag adományozásával is. „Ebben látom az erőt, hogy most a 21. században, amikor mindenki kaparja ki a gesztenyét a másik alól, mi önzetlenül összefogunk” – említette Mátéffy, aki szerint van kellő nyitottság az emberek részéről ehhez. A szokatlan és nem mindennapi kezdeményezést Makovecz Imre Kossuth-díjas építész is felvállalta, aki térítésmentesen fogja elkészíteni a kápolna terveit. Mátéffy Győzőtől azt is megtudtuk, 105 négyzetméteres alapterületű és huszonegy méter magas lesz a fából készülő istenháza, a szükséges anyagok elkészítése, illetve az alap kiöntése valószínű, még az idén megvalósul, magát az épületet jövőre szeretnék befejezni.
Örvendünk a kezdeményezésnek
„A fordulat utáni években templomainkat a hívek adományaiból tudtuk felújítani vagy építeni. Ez a normális és ez az igazi, hiszen az ember, amiért megdolgozik, amiért áldoz, annak sokkal jobban örvend, azt sokkal jobban értékeli” – mondta a kápolna építésével kapcsolatban Tamás József római katolikus püspök. Az egyházfő hozzátette, kifejezetten örvendenek a kezdeményezésnek, az összetartás és összefogás eme gyümölcsének.
Szerdán lesz az alapkő-letétel
A kápolna alapkő-letételét 2010. május 12-én, szerdán, 10.00 órától tartják. Jelen lesz a tervező, Makovecz Imre, valamint Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere is. A létesülő épületre Darvas-Kozma József esperes-plébános mond áldást.
A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.
A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.
A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.
A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.
A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.
A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.
Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.
A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.