
Fotó: Kristó Róbert
„A plébánia mindenki otthona és mások szolgálatának helye” – hangzott el azon a családpasztorációs konferencián, amelynek a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium díszterme adott otthont a hétvégén.
2013. szeptember 22., 17:202013. szeptember 22., 17:20
2013. szeptember 22., 20:192013. szeptember 22., 20:19
A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye családpasztorációs munkacsoportja által tizenegyedik alkalommal összehívott háromnapos találkozó témája a hit évéből a plébánia évébe való átmenet volt, mindez a családpasztoráció tízéves jubileumának jegyében. A foglalkozások során előtérbe került a plébánia, mely „mindenki otthona és mások szolgálatának helye”. Ezt a témát előadások, tanúságtételek, csoportos foglalkozások keretében dolgozták fel a résztvevők.
Kulcsszavak: hit és plébánia
Pénteken Szénégető István családpasztorációs lelkész Családként a plébánián címmel tartott értekezést, szombaton a budapesti Pál Ferenc osztotta meg gondolatait a témában a nagyszámú hallgatóság előtt. Vasárnap a családpasztoráció programjait és terveit mutatták be, illetve a Boldogabb családokért iskolai programot, majd Tamás József segédpüspök által celebrált szentmisével zárult az együttlét.
„Két kulcsszó, ami létrehozta ezt a konferenciát: a hit és a plébánia. Ahogyan hiszek és a hitnek az életkorokra lebontott szépségéről vagy a házasságra, házastársi kapcsolatra lebontott részleteiről Pál Ferenc atya beszélt szombaton. Pénteken és vasárnap a plébániák milyensége, megújítása voltak inkább a témák” – számolt be az eseményről Szénégető István. A családpasztorációs lelkész hangsúlyozta, a foglalkozások során elhangzott, a hit és a plébánia szavak kölcsönhatásba kerülnek, hiszen a családi életnek az értékei valamilyen értelemben érvényesek a plébániákkal való kapcsolatokra is. „A családban megélt értékek kölcsönhatásba tudnak kerülni a plébániai élettel, hiszen egy plébánia olyan kell legyen, mint egy család: van egy családfő, aki szolgál és vigyáz az egész családjára. Jelen esetben ez a plébános. Úgy gondolom, a most lezajlott konferenciánk elérte célját, hiszen a beszélgetésekből, visszajelzésekből azt érzékeljük, hogy egyre többen gondoljuk úgy, a plébánia életét közösen kell formáljuk. Együtt alkotunk egy plébániát, közösségként kell működnünk az adott településen” – értékelt a lelkész.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!