
Fotó: Boda L. Gergely
A vádlottak és a tanúk is megjelentek hétfőn a Maros Megyei Törvényszéken Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán és alpolgármestere, Szőke Domokos perében, az önkormányzat újonnan kinevezett képviselője azonban halasztást kért.
2017. március 06., 17:332017. március 06., 17:33
A legutóbbi, január 27-ei tárgyaláson sem történt érdemi előrehaladás az ügyben. Arra az időpontra a tanúk meghallgatását ütemezték, de annak ellenére, hogy két tanú megjelent a bíróság előtt, kihallgatásuk elmaradt, mert a csíkszeredai önkormányzatnak nem volt hivatalos képviselője.
Márpedig az ügyet csak akkor lehetett folytatni, ha a tanács a bürokratikus procedúrát betartva nevesíti azt a személyt, aki a perben képviselje – korábban ugyanis a testület elfogadott egy határozatot, amelyben Füleki Zoltán alpolgármestert nevesítette jogi képviselőként, csakhogy ezt a döntést Hargita megye prefektusa megtámadta, mivel a szavazáskor nem teljesült a kétharmados kvórum feltétele. A csíkszeredai tanács ezt tudomásul vette, visszavonta a határozatot, és immáron kétharmados kvórummal újabb határozatot hozott, amelyben leszögezték, hogy nem élnek kártérítési igénnyel, viszont újfent nem jelölték meg jogi képviselőjüket. Ezt a mulasztást nemrég pótolták, és újabb helyi tanácsi határozatban az önkormányzat jegyzőjét nevezték ki a perben jogi képviselőnek.
A hétfői tárgyaláson a vádlottak és a tanúként beidézett személyek is megjelentek, a jegyző pedig halasztást kért, arra hivatkozva, hogy tanulmányoznia kell az ügyhöz kapcsolódó iratokat. A következő tárgyalást április 3-ra tűzték ki.
Egy éve tart a per
A szóban forgó ügyben az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) Rádulyt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és érdekkonfliktussal, Szőkét pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja. A per 2016. március 30-án kezdődött a Maros Megyei Törvényszéken, majd többszöri halasztás után tavaly november 21-én tartották az első érdemi tárgyalást, azóta pedig többször halasztottak.
A tisztségviselők ellen többek között az a vád, hogy jogosulatlanul használták országon belüli, de Hargita megyén kívüli kiszállásra a hivatali – tehát közpénzből fenntartott – gépkocsit, valamint hogy megkárosították a Hargita és Kovászna megyei ortodox püspökséget, amikor a Sapientia egyetemnek kiadott építkezési engedély kibocsátásakor nem vették figyelembe az ortodox templom műemlék jellegét.
A gépkocsiba nem tankoltak sem a kiszállás napján, sem a megyén kívül (azaz közpénzt nem költöttek saját célokra), az ortodox egyház pedig átiratban jelezte, hogy nem fogalmaznak meg igényt a városvezetőkkel szemben, tehát nincs sértett fél.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!