Fotó: Kristó Róbert
Újabb lámpaoszlopokat helyeznek el Csíkszeredában a Szabadság téren, a meglévőket pedig átköltöztetik a másik oldalra. Folyamatban van a megrongálódott térkövek cseréje is.
2013. június 19., 19:212013. június 19., 19:21
2013. június 19., 19:292013. június 19., 19:29
Elég sok kritikát kapott tavaly a Szabadság tér esti kivilágítása, amely meglehetősen diszkrétre sikerült. A kihelyezett lámpaoszlopokon levő világítótestek lefelé irányított, szórt fénye nem űzi el a sötétséget, a földre, padok alá szerelt lámpák pedig csak hangulatvilágítást biztosítanak. Már tavaly ősszel nyilvánvalóvá vált, hogy a helyzeten változtatni kell, nemsokára ez meg is történik.
Pár napja a lámpaoszlopok mellett már felszedték a térköveket, ez az első lépése a lámpaoszlopok áthelyezésének. Mint Antal Attila alpolgármester tájékoztatott, a jelenlegi oszlopokat a tér másik oldalára, a Szakszervezetek Művelődési Háza közelében állítják fel, helyettük pedig újakat helyeznek el, ezek más típusúak, magasabbak, és nagyobb fényerejű izzókkal rendelkeznek. Összesen hét új köztéri lámpát szerelnek fel.
Az alpolgármester közölte, ez nem jelent plusz kiadást a város számára, a közterek felújítását célzó, uniós támogatást nyert projekt részeként történik meg. Folyamatban van a télen megrepedezett, részben elporlott sárgás színű mészkőből készült térkövek cseréje is a téren. Ezeket helyenként andezitlapokkal, kockakővel, illetve műkővel helyettesítik, ennek költsége az alpolgármester szerint a kivitelezőt, illetve a tervezőt terheli.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.
szóljon hozzá!