Játékpisztollyal raboltak ki egy üzletet

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Símaszkot viselő fiatal rabolt ki egy üzletet a csíkszeredai Tudor lakótelepen pénteken este. A játékpisztollyal „felfegyverkezett” elkövető több mint 2200 lejt zsákmányolt, de a rendőröknek rövid idő alatt sikerült kézre keríteniük.

Székelyhon

2014. október 05., 19:262014. október 05., 19:26

2014. október 05., 19:452014. október 05., 19:45

A rendőrségre fél tizenegykor befutott riasztást követően a Müller László utcai helyszínre siető bűnügyi csoport a vizsgálatok, illetve a tanúk kihallgatása során megállapította, hogy egy fegyverrel fenyegetőző, maszkot és kesztyűt viselő férfi kevéssel korábban a boltban lévő két elárusítót bántalmazva arra kötelezte őket, hogy adják át neki a napi bevételt, összesen 2240 lejt. Noha az üzlethelyiségben hat videokamera is üzemelt, a felvételeket tároló rendszer hibája miatt a rendőrök nem tudták visszanézni a képkockákat.

Tettestárs is segédkezett

Az összegyűjtött bizonyítékok alapján azonban a megyei főkapitányság és a városi rendőrség nyomozói rövid időn belül a bűnügyi lajstrommal rendelkező 18 éves helybéli G. A. személyében azonosították a gyanúsítottat. Mind kiderült, a támadót annak barátja, a 16 éves M. R. segítette, aki a rablás ideje alatt „őrséget állt” az üzlet előtt. A további vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy a két fiatal egy közös barátjuktól kölcsönkért játékpisztolyt használt a bűncselekmény elkövetéséhez.

A rablásból származó pénzt megtalálták, és hiánytalanul visszaszolgáltatták, a két fiatalt pedig 24 órás őrizetbe vették, majd vasárnap rablótámadás és rablótámadásban való bűnrészesség elkövetésének gyanújával előállították őket a Csíkszeredai Bíróságon, ahol jóváhagyták G. A. harminc napos előzetes letartóztatásba vételét. M. R. szabadlábon védekezhet – közölte Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés