
Fotó: Kristó Róbert
A Gyimesekben nem okozott gondot a hirtelen jött havazás, az önkormányzatok megoldották a több tíz kilométernyi községi utak hómentesítését. Így már hétfőn minden diák időben beért az iskolákba, tudtak közlekedni az autósok, sőt, a gazdák is használhatták lovasszánjaikat.
2014. január 30., 18:442014. január 30., 18:44
2014. január 30., 18:492014. január 30., 18:49
Gyimesfelsőlokon az önkormányzat felel a hozzávetőleg 20 kilométernyi községi úton a hó eltakarításáért. A havazás beköszöntével az önkormányzat munkatársa rögtön hozzálátott az eltakarításhoz, hogy járhatók legyenek a községet alkotó patakok útjai – számolt be Timár Zsombor László polgármester. Hozzátette, habár a lehető legrövidebb idő alatt próbálták ezt megoldani, voltak türelmetlen lakosok, akik nehezményezték, hogy – miközben a 8 kilométer hosszú Ugrapatakán dolgoztak – náluk (Görbepatakán) még nem nyomták el a havat. Timár hangsúlyozta, egy géppel egyszerre nem tudnak mindenhol ott lenni, időt vesz fel, míg minden községi utat letakarítanak.
A patakokban nem kotorták fel teljesen a havat, csupán elnyomták, mivel a hegyvidéki faluban telente sokan használnak lovas szánt a közlekedéshez, gazdálkodáshoz (szénahordás, trágyázás), emiatt fontos, hogy megfelelő hóréteg maradjon az utak felületén – magyarázta az elöljáró.
„Mi meg vagyunk szokva a zord idővel”
Az operatív munkának köszönhetően hétfő reggel az iskolabusz már be tudta járni a községet, emiatt nem voltak késések és hiányzások – tudatta Timár. A Domokos Pál Péter Általános Iskola igazgatója, Máthé Zoltán is megerősítette, hogy a település vezetősége fel volt készülve a havazásra, nem okozott gondot a hó eltakarítása. „Már reggel öt órakor elindult a gép, és elnyomta a havat, így az iskolába gyalog járók mellett az iskolabuszt használók sem késtek. Mi meg vagyunk szokva a zord idővel, esetleg ott okozhat ez gondot, ahol nem számítanak rá” – nyomatékosított az intézményvezető.
Hiányolt járda
Mivel az iskolás gyermekek egy része a település között kiépített 1,5-2 km hosszú járdát használja, ezért a polgármester időnként ellenőrizteti, hogy az ott lakók takarítják-e a portájuk előtti járdarészt. A községben a meglévő gyalogút folytatásaként még legalább négyszer annyi hosszúság járdára lenne szükség – tudtuk meg az illetékestől. A polgármester belátta, ez a hiányosság telente még inkább felerősödik, hiszen a helybéliek kénytelenek az – eltolt hótól elkeskenyedett – út szélén közlekedni, veszélyeztetve testi épségüket.
Nem volt késés az iskolában
Gyimesközéplokon nemcsak a községi utak, hanem – alvállalkozóként – a hidegségi 6-7 kilométer hosszú megyei út takarítását is a helyi önkormányzat vállalta. Elsőként a megyei utat tették járhatóvá, azt követően pedig a patakutcákat, hogy hétfőn már tudjon közlekedni az iskolabusz – számolt be Mihók Péter, Gyimesközéplok polgármestere. Ciobotaru Mária Edit, a Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola igazgatónője elmondta, nem volt gond a havazás miatt: a tanerők, a gyalog, valamint iskolabusszal járó diákok is időben érkeztek a tanintézetekbe. Mosolyogva hozzátette, náluk gyakran mondják, és aktuális is, hogy „a kutya nem eszi meg a telet”, azaz őket nem érte váratlanul sem a hó, sem a hideg.
Másfél nap alatt 80 kilométer
A hozzávetőleg 80 kilométernyi községi út járhatóvá tételét egy géppel végzi az önkormányzat alkalmazottja, emiatt a teljes községet – műszaki probléma nélkül – egy-másfél nap alatt tudja végigjárni. Ott jártunkkor Középlokon is minden út járható volt, ugyanakkor hóréteg fedte azokat – a lakosok kérésére a hidegségi megyei utat is –, hogy szánnal is közlekedni lehessen rajtuk.
A tavaly elkészült 800 méteres járda téli takarítására tanácshatározatot hoznak, hogy minden gazda takarítsa a saját háza előtti részt. Emellett a polgármester azt sem tartja kizártnak, hogy az elkövetkezőkben beszereznek egy kisebb eszközt, amellyel takarítható lesz a járda.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
Folyamatban van a közbeszerzési eljárás a csíkszeredai Vigadó épületének felújítása érdekében, amely uniós támogatással történik meg. Érdeklődők már vannak, az ajánlatok elbírálása után, ha nem lesznek óvások, májusban szerződést írhatnak alá.
Más helyszínen fogadják a betegeket a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sebészeti járóbetegrendelői február másodikától – tájékoztat az intézmény közösségi oldalán.
Felmérte a kritikusabb helyszíneket Csíkszeredában a hóolvadás után az útkarbantartással megbízott cég, pénteken pedig hozzáfognak a gödrök betöméséhez hideg aszfalttal.
A tervek elkészülnek, és az építkezési engedélyt is ki fogják adni, de a Brassói úton idén nem valószínű, hogy kialakítják az elképzelt körforgalmat. Ennek anyagi okai vannak: több olyan beruházást kell befejezni, amelyek jelentős önrészt igényelnek.
Közel százötven fős leépítésről tett előzetes bejelentést a Hargita megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél egy csíkszeredai textilipari cég. A tömeges elbocsátást már februárban kénytelenek végrehajtani.
Február 5-én éjfélig lehet szavazni online, illetve ily módon értékelni a Csíkszentmiklósi Ifjúsági Egyesület által meghirdetett rajzversenyre beküldött munkákat. Ez egyfajta ráhangolás a február 7-én esedékes ottani kolbászfesztiválra.
szóljon hozzá!